4. fejezet - A harc

Sziasztok! Hát meghoztam, most viszonylag gyors a frisst. Remélem tetszeni fog, bár ez sem lett olyan hosszú, na de most jön a szünet, és megpróbálok elegendő hosszúságút írni - ami nem csak ilyenekből áll: jfirhetfr. Jó olvasást, puszi: Kittikef

4. fejezet - A harc

- De én most tényleg nem értelek. - mondta Jasper.
- Tudod jól, és tudtad jól amikor hozzám jöttél, hogy pattogós típus vagyok! - kiabáltam vele.
- Igen, éppen ezért vettelek el. - próbált átölelni, de ellöktem.
- És ezért is fogsz elhagyni? - vontam kérdőre, és már az egész arcom könnyben úszott. Letöröltem egy papírzsepivel, de helyére hamar újjak kerültek.
- Miket beszélsz? - nézett rám aggódóan. - Miről beszélsz, én az életben, soha nem hagynálak el! - mondta keményen. Odajött hozzám, és megfogta a két vállamat. Erőltette, hogy a szemébe nézzek. - Ilyen ne jusson eszedbe. mondd el, hogy mi a bajod, és megbeszéljük, de nem akarom, hogy ilyen marhaság az eszedbe jusson. - Szem ijedtséget, tükrözött, mégis nézése inkább dühös volt.
- Amikor még beszéltünk az étterem előtt, és elkezdtem ugrálni. - suttogtam.
- Igen? - kérdezte kíváncsian.
- Lefogtál, és ez nagyon megijesztett, arról nem is beszélve, hogy megaláztál a többiek előtt.
- Én.. nem akartalak. - mondta szomorúan. - Ne haragudj! - azzal át is ölelt. Éreztem, hogy meglágyul a szívem, és azért át is öleltem. Úgy álltunk vagy egy fél percig, majd megcsókolt. Nagyon szeretttem, amikor így ki tudott engesztelni engem, de úgy gondoltam, kicsit még szórakozok vele, ami lényegében igaz is volt.
- De remélem tudod, hogy akkor is gyűlöllek téged. - mondtam, és haragos képet vágtam.
- Miért? - kérdezte aggódva.
- Mert amikor utállak, akkor is csak te tudsz úgy hozzám szólni, hogy rögtön megbocsássak. - mosolyogtam el magam.
- Igen, emiatt én is utállak téged. - mondta, és ő is csak mosolygott végre, OLyan gyönyörűen, és édesen. - Én sem szeretem, hogy ha összevagyok veszve veled, te úgy tudsz megérinteni, hogyí az az előtti gyűlöletemet egy perc alatt elfelejtsem.
- Csak is te ismersz engem annyira, hogy tudd, mikor kell mit mondani, és ez rossz.
- Te is ki szoktál hozni a sodromból kislány, de amikor eszembe jut mennyire szükségem van rád, minden megváltozik. - mondta, majd gyengéden megcsókolt. Talán tovább is folytattuk volna, de ekkor olyan halk motoszkálást hallottunk az ajtó előtt, hogy mi is csak véletlenül hallottuk meg. Nem kellett sok, hogy rájöjjünk Emmett az. Az én édesem, felém nézett, amiből rögtön megértettem, hogy át akarja ejteni. Arra gondoltam, hogy: "Szegény Emmett, jól megszívja mostanában. Tényleg, vajon készülődik az előadására? Majd megkérdezem, ha még szóba áll velem. " Úgy tettünk, mint akik nagyon jól elvannak, és semmit sem sejtenek. Az ajtó közelébe vetettük magunkat, majd megcsókoltam Jaspert. Ő amikor abbahagyta, hogy Emmett még véletlenül se hallja meg, hogy a kilincshez nyúl, azt mondta nekem, hogy szeretlek. ÉN is mondtam, és a fényképezőgépért nyúltam.Az ajtó elé álltam, amit az én lovagom kinyitott, majd felüvöltött, hogy meglepetés. Az ajtóban Emi volt egy kamerával a kezében. Amint meglátott, rögtön hátra esett, így a lehajolt helyzetéből, seggen volt, amikor a fotót csináltam.
- MEGLEPETÉS!! - mondta Jazzi, és nevetett. Emmett először csak értetlenül ült, majd dühösen felpattant.
- Ezt mégis miért csináltátok? - közben dühös láng gyúlt a szemében.
- Miért, te mire készültél? - kérdezte a férjem, de mostanra már ő sem mosolygott. Kezdtem megijedni.
- De neked ehhez semmi jogod nem volt! - próbált hárítani a család medvéje.
- Mintha amire te készültél volna, lett volna, mi? - miközben mondta, végigmérte ellenfelét. Ismerte mindenki ezt a nézését. Küzdeni akart és nem akarta visszafogni magát. Reméltem, hogy Emmett okosabb lesz, hiszen már látta harcolás közben, de tévedtem. Amint megértette testvére mire készül, harcias csillogás derült fel a szemében.
- Ha harc, hát legyen harc, öcsi. - gyilkos mosolyra húzta a száját. Szólni akartam, de addigra már kiértek a ház elé. Féltem, és féltettem egyszerre. Féltem, hogy annyira bedühödnek, hogy tényleg komoly baja esik az egyiknek, de ha nem, akkor valaki másnak esik baja. Ebből kifolyólag féltettem mindenkit, főleg a kis Nessit. Szegényt, ha egy támadás megtalálná, jutott eszembe, és itt elfogott a jeges rémület. - Talán meg is halhat! Lesuhantam. Még nem kezdődött el semmi. Felmérték egymást. Rögtön tudtam, ez lesz az utolsó pillanat, ha még valamit akarok csinálni. Odamentem Jasperhez. Nem vett észre, ezért hozzászóltam.
- Figyelj, ne csinálj hülyeséget. - mondtam, de a félelem, és az aggodalom miatt elcsuklott a hangom. Ő rám se hederített.
- Kérlek. - tettem hozzá, és megfogtam a karját. Ő felém nézett, de a tekintetén eluralkodott a gyűlölet, és a harcolási szenvedély. - Felfogtad te, hogy mire készülsz? - ordítottam rá. - Mindenki tudja, hogy te erősebb vagy! Nem kellene ezt csinálnod, vagy megakarod ölni a testvéredet? - erre megingott, de végül ezt is legyőzte.
- Kérlek. - suttogta gyilkos hangon. - Kérlek menj el. Nem akarom, hogy bármi bajod essen. - Erre megint rám került egy idegességi fok. Nem akartam hinni a fülemnek. Ezt a Jaspert én már nem ismertem, nem az volt, aki mindig is. Ekkor ránéztem könyörgő szemmel Emmett felé, de ő rám sem hederített. Amikor találkozott a tekintetünk, ő csak nemet intett. Nem tehettem mást, elkezdtem kiabálni segítségért.
- Rose, Bella, valaki, jöjjön ki! - ordítottam. Kezeim között, amik még mindig Jasper karját fonták át, éreztem, ahogy az izmai férjemnek megfeszülnek. Ki akarta tépni a karját, de tartottam. Végül mindenki aki még nem volt jelen, kijött. Rose megértette mit kell tennie, és Emmett felé indult. Láttam az aggodalmat a szemében, és amikor elkezdtek beszélni, hallottam még a hangjában is.
- Emmett, ne tedd ezt. - mondta.
- Mégis miért ne! - pirított rá Em. - Ha nem teszem meg, az a becsületembe fog kerülni.
- Ne gondolj mindig csak magadra! - ordított rá Rose. - Ha ti megőrültök, minden elfajulhat! Bárkinek baja eshet!
- Akkor menjetek el, és hagyjatok kettesben vele.- hangjában tisztán hallatszódott a harag, és az egoistaság. - Hidd el, amikor visszajöttök, ilyen gond többet nem lesz. Vele pedig pláne ne lesz gond. - mondta, és a végét kihangsúlyozta, miközben Jasper felé mutatott. Ha ember lettem volna, biztos kirázott volna a hideg. Ahogy Roset láttam, a szeme kitárult, és a félelem minden porcikáját átjárta. megpróbáltam még én is szólni pár szót, hogy nyugodtan maradjanak, de nem sikerült, mert mind a két fiú elindult egymás felé. Jasper, ha nem tépte volna ki nagy erővel karját a kezeim közül, akkor lehet, én is a harcban kellős közepén találtam volna magam. Elvesztettem az egyensúlyom, de nem sokáig. Amikor a fiúk felé néztem, nem láttam mást, minthogy Jasper megfogja Emmett karját, és egy mozdulattal az erdőbe dobta. A földön 2-szer bukfencezett, majd egyet a levegőben is pördült, és végül nagy robajjal célba ért. Ezalatt Japsert megpróbálta lefogni Edward, és Carlisne, de nem jártak sok sikerrel, mert sikerült elmenekülnie a karok előtt. Emmett sem időzött sokat a földön, rögtön felpattant, szemében harci vágy tüze lobogott. Ekkor egy szobában találtam magam. Látomásom volt. Rose volt előttem, egy asztalnál ült, és sírt. Egy kép előtt volt, amin Emmett fényképét véltem felfedezni gyászkeretben. Rose csak sírt, és a fotót simogatta. Hirtelen egy kisbaba hangját hallottam, ahogy gügyög. Ez a hang hamar szívszorító rívásba váltott. Rosalienak több sem kellett, felpattant, és a hang irányába ment. Ekkor láttam meg az arcát. Fájdalmas volt, és elnyűtt. Vadászni legalább 1 hete nem volt. Követtem, és egy gyerekszobába értünk. Közepén egy bölcső volt, minden hang forrása. Rose kivett belőle egy kisbabát, valószínűleg fiú volt, mert kék és fekete volt minden. Halkan elkezdett hozzá beszélni.
- Jaj, édes kicsikém. - kezdte, de hangja néha elcsuklott. - Milyen jó lenne, ha itt lenne apád is. Biztos nagyon szeretne, és mindig veled játszana. - nevetett fel keserűen. - de ne aggódj, hamarosan minden megoldódik. Aki megölte apádat, nem sokára követheti, és akkor megnyugodhatunk. - felkuncogott. De nem akárhogy, hanem mint egy őrült. Hirtelen újra láttam az erdőt és a verekedő fiúkat. Feléjük akartam menni, de meg sem tudtam moccanni, mert egy újabb látomásom lett. Megint Rosaliet láttam, hosszú barna kabátban, amint egy üzletből jön ki. Kezében gyerektápot tartott. Nem nézett semerre, csak ment, amikor nekiütközött valakinek. Az illetőnek fájdalmas volt a nézése, és sajnálkozó. Nem kellett sok, és felismertem, hogy az Jasper.
- Sajnálom. - mondta halkan.
- Ugyan mit? - kérdezte Rose. - Azt, hogy megölted Emit, azt, hogy miattad a fiamnak egyedül kell felnőnie? Ne tán azt, hogy...- nem folytatta, csak gondosan letette egy közeli padra a csomagját. Jasper türelmesen várt, de nem tette jól, mert Rose megfordult, és támadni kezdett. Jasper először fel sme fogta, hogy mi történt vele, csak várta, hogy földet érjen. Még le sem ért teljesen, Rose mégegyet ütött. Jasper nem tett semmit. Várt. Várta, hogy abbamaradjon minden. Ekkor vettem észre, hogy én is ott vagyok. Nem csinálok mást, mint csak figyelek. Úgy álltam ott, mint aki ott sincs. Visszafordultam, és láttam, amint Rose beleharap Jasperbe, többször is. A következő pillanatban, Rose egy ház oldalának csapódott. Én löktem oda. Hozzá suhantam, és elkezdtem azt csinálni vele, amit ő tett Jazzivel. Férjem megpróbált leállítani, de nem sikerült neki. Csak akkor hagytam abba, amikor Rose meghalt. Ott álltam a tetemei fölött, és csak figyeltem a hulla hulláját. Ekkor megszakadt a kép, és én megint a jelenben voltam. Addig is a sírás kerülgetett, de utána, minden kijött belőlem. Rose oda akart jönni hozzám, de mielőtt még megnyugtathatott volna, elüvöltöttem magam.
- HAGYJÁTOK ABBA! - ordítottam keservesen. - EMMETT, MEG FOGSZ HALNI, ÉS NEM CSAK TE, HANEM ROSE IS MEGHAL!.
- Ugyanmár, ezt honnan veszed? - kérdezte Rose, megdöbbenten, és lesokkolva.
- Láttam! - mondtam és letérdeltem, hogy még kisebb legyek. Nem akartam ott lenni. Mikor felnéztem, a fiúk már nem harcoltak, csak néztek felém.
- Mit láttál? - kérdezte félve Emmett. Mindent elmondtam, bár kicsit nehezen. Nem igazán tudtam megemészteni amit láttam. Mikor befejeztem, a két fiúra néztem. Emmett inkább félt, míg Jasper le volt sokkolva a hallottaktól. Nagy, mély, feszült csönd keletkezett, amit Rose tört meg.
- Akkor ugye, most már abbahagyjátok a harcolást, igaz? - kérdezte és a két fiúra bámult. Ők először egymás felé néztek, majd bólintottak.
- Na, akkor örülni kell. - mondta, és mosolyra húzta a száját. Mindenki idiótán nézett rá. Én sem igazán értettem, mire gondolhat, hiszen nem rég, még életre-halálra menő küzdelem volt, és nem rég mondtam el, hogy meg fog halni. Ekkor végre elárulta, hogy mit akar ebből kihozni.
- Ne legyetek ilyen idióták! - pirított ránk Rosalie.
- Nem igazán értelek Cica. - mondta értetlenkedve Emmett.
- Hiszen lesz egy kisfiunk! - mondta és a szeme csak úgy csillogott a boldogságtól. Mindenkinek leesett, és mosolyra húztuk a szánk.
- Ez igaz. - mondta Bella. - Na, de akkor lesz egy játszótársa a kis Nessinek.
- Pontosan, és hogy minél hamarabb legyen egy játszótársa, készülődj Emi maci, megyünk az árvaházba. - azzal már be is ment készülődni, és ezt azóta sem tudom, hogy csinálta, de mikor Emire akartam nézni, már ő sem állt otthanem Rose keze között vergődött , pedig nem telt el több, mint egy másodperc!!

Kérlek, komizzatok!! Please :)

3. fejezet- A találkozás

Sziasztok, sajnálom, hogy már rég volt friss, de nem ülhettem gép elé. Remélem tetszeni fog, és megéri, hogy kifejezzétek, mit éreztek ezek után. ( Ja, és ilyenkor jön az a szöveg, hogy: "de ha rosszat mersz írni, neked annyi!!" XD Jó olvasást!

Alice szemszöge:

Hallottam, ahogy kinyílt az ajtó, és Rosék jöttek be. Mentem feléjük, amikor felfigyeltem egy szörnyű zajra fölülről, és láttam, hogy már a jövevények is arra mentek. Nekem sem kellett több, így követtem őket. Mikor felértem Rosenak ki volt kerekedve a szeme, és Jasper is csak csodálkozva figyelte az odabent történteket. Közéjük furakodtam, és ekkor vettem észre, hogy Bella és Edward veszekednek. Körülöttük fel volt forgatva a szoba, és ami lehetett, darabokra is tört. Nem is sejtettem, hogy min cirkuszolnak.
- Miért kell, hogy ekkora gyerek legyél? - kiáltotta Bella.
- Még hogy én? - védekezett Edward. - És te?
- Téged kértelek meg rá, hogy amíg egy picit elmegyek, addig te... - és itt leesett az állam. Nem gondoltam volna, hogy két felnőtt ember, ilyen miatt veszekedhetnek, méghozzá nem is kicsit.- kicseréled a pelenkáját.
- Hogyan? - kérdezte hitetlenkedve Rose. - Ti komolyan ilyen kis apróságon tudtok veszekedni?
- Miért, nem lehet? - vonta meg a vállát az apa.
- De... azért ez egy kicsit magas. Két felnőtt ember, akik bevállaltak egy gyereket, ilyen hülyeségen veszekednek. Nem hittem volna, hogy ti elyen helyzetbe valaha is kerültök.
- Igen, de soha nem csinálja meg azt amit kérek! - ordították szinte egyszerre. Olyan hangosak lettek, hogy mindenki megijedt, és ezt természetesen a kisbaba is hallotta, és felsírt. Ekkor valahonnan mögöttem feltűnt Emmett.
- Miért sír a kicsi? - kérdezte meglepetten.
- Azért mert Belláék megijesztették őt. - mondtam neki kicsit gúnyosan.
- Értem, és miért ijesztetették meg őt?
- Veszekedtek, és egyszer egyszerre felkiáltottak, aminek hallhatod az eredményét.
- Aha. De miért nem hagyja abba az a szegény kis teremtés? - kérdezte, mert a sírás tényleg nem maradt el. Ekkor odament a kiságyhoz, amit még útközben vettünk, és kivette belőle a kislányt, aki erre egy kicsit megszeppent, de utána tovább sírt. Em ekkor jó magasra dobta, majd elkapta. Amikor a kislány visszaért a karjaiba, még egy kevés időt sem várt, újra feldobta. Ekkor már hatalmas kacajok jöttek sírás helyett a szájából. Nagyon édesek voltak, mintha csak egymásnak lettek volna játék terén teremtve. A kislány mosolya mindenki arcára jókedvet csalt. Még néztük egy darabig, aztán Edward átvette a picit, és ahogy megígérte kicserélte a pelenkáját. Én jobbnak láttam, ha elmegyek, így kiverekedtem magam a tömegen, és a szobám felé vettem az irányt.

Másnap a suliban:

Az órák jól teltek. Kivétel a matek, mert ott megint hallhattuk ahogy Maya a terveit szövögeti Bella ellen. Szegény lány pedig még csak megse védhette magát, hisz azon a napon nem volt ott. Edwarddal elmentek elintézni a gyerek papírjait, és nevét. Egész nap azon gondolkodtam, hogy mit fognak adni, hisz amikor elindultak, még nem is tudták. Nagyon elgondolkodhattam, mert Jasper ébresztett fel a gondolkodásomból.
- Hé, még ezen a világon vagy? - kérdezte mosolyogva.
- Mi? MIért? Mi történt? - Közben egy kicsit lóbáltam a fejemet, hogy tudjak koncentrálni.
- Semmi, csak ebédszünet van. Mennünk kéne, a többiek már várnak.
- De nincs kedvem. - pufogtam.
- A családnak elég 2 gyerek is, nem kell még egy. A másik pedig azt hittem, tudni akarod, hogy mi a poronty neve.
- Honnan tudod? - kérdeztem, és nagyon gyorsan felálltam.
- Háááát..... - gondolkodott.
- Mondjad már meg! - kiabáltam vele.
- Jó, jó, jó. itt vannak Belláék, de siess, mert hamarosan mennek haza. - azzal már ment is ki a teremből. Amint eljutott az agyamig amit mondott, rohantam utána - persze csak emberi tempóban.
- Sziasztok! - köszöntek Edwadék.
- Mondjátok már meg! - ugrottam eléjük.
- Mégis mit? - kérdezte Bells.
- Hát a nevét, mi mást! - mondtam kicsit fenyegetően.
- Ja, hogy azt! - mondta, Ed. - Renesme.
- Hogy mi? - kérdezte Emi.
- Renesme. - ismételte meg Bella, kicsit hangosabban.
- Hogyhogy? - kérdeztem. - Miért ez lett a neve?
- Amikor megkérdezték, ez a név ugrott be legelőször. - mondta a hugicám.
- Na, az jó. És az újdonsült apa, ehhez mit szólt? - kérdezte Rose, és egy mosolyt próbált az arcára erőltetni. Nem bírtam nézni, hogy még mindig fáj neki, így inkább a szülők felé tettem a nézetem.
- Neki bármi tetszett, ha nekem is. Pedig még le is teszteltem. Olyan neveket kezdtem sorolni, mint például: Keresztély, Keve, meg ilyenek, de egyikre sem mozdult meg még egy picit sem. Idegesítő volt. - nyafogott Bella.
- Jó, de ez hogy ugrott be?
- Igazából, nem is tudom a szüleimre gondoltam, hogy ők milyen nevet adnának, aztán valahogy elkezdtem mondani magamban összekombinálva őket, és amikor megkérdezte a nő, - mert nő volt, - akkor minden gondolkodás nélkül kimondtam.
- Na, ez is egy érdekes történet. - mondta Jasper. Mindenki nagyon örült, és még beszélgettünk volna sokáig, de megjelent előttünk Suzy.
- Sziasztok! Remélem örültök, most nagyon le van törve a bátyám, mert nem jötettek el, pedig nagyon beleélte magát.- mondta dühösen, majd meglágyult. - De persze én nem haragszom, és miatta sem, mert mindenen kikészül. Pár nap, és jobban lesz.
- Tényleg! - mondtam. - Nagyon sajnáljuk, de örülök, hogy nem haragszotok.
- Ugyan. Amúgy, én még nem ismerek mindenkit. Suzy a nevem. - mosolygott.
- Én Alice vagyok, ők itt a testvéreim Emi, és Ed, Ők ikrek Rose, és Jazzy, ő pedig Bella. - hadartam.
- Értem. - mondta mosolyogva. Ekkor vettem észre, hogy milyen szépen van összeállítva a ruhatára.
- Ruhatanácsadóhoz jársz? - kérdeztem, mire ő bambán nézett.
- Miért? - kérdezte.
- Mert túlságosan jól van összeállítva a ruhatárad.
- Ja, nem. Ezt én állítottam össze, de ha mondjuk olyan ruháim lennének mint neked, jobban elereszthetném a fantáziámat. - mondta szomorúan.
- Szeretsz vásárolni? - kérdeztem felcsillanó szemekkel.
- Ki nem? - kérdezte, mintha most mondtam volna a legnagyobb marhaságot.
- Sajnos, a családomból nagyon sokan.
- Hé! - szólt közbe Rose. - Én szeretek!
- Azt mondtam, hogy sokan. - válaszoltam vissza. - És akkor mikor értek rá legközelebb?
- Ma este. - mondta, majd folytatta. - És emiatt is jöttem. Van egy olyan ötletem, hogy este elmehetnénk vacsorázni.
- Ok. - mondtam, és rögtön felcsillant a szemem.
- Jáj! - mondta boldogan. - Már alig várom! - azzal már ott sem volt. Nagyon boldog voltam, és már fordultam is a többiek felé, hogy meglássam a reakciókat. Edward semleges volt, Bella értetlenül nézett rám, Emmett ugrándozott, és nagyon izgatott, Rose pedig próbálta lenyugtatni, de nem sikerült, így végül egy jó nagy tockost nyomott rá. Jasper pedig egyszerűen csak átölelt, és a fülembe súgta:
- Ez mind szép és jó, de mikor is kellene találkoznunk? - ekkor leesett, kitéptem magam Jazz karjaiból, és mentem Suzy után. Nem kellett sok, és meg is találtam. Andyvel készültek elmenni - gondolom munkába, - de mikor utánuk kiáltottam megálltak. Suzy mosolyogva megvárta míg odaérek, de Andy inkább elment, úgy, hogy vissza sem nézett.
- Mi a baj?
- Semmi. - felmutattam az ujjamat, hogy adjon egy percet, hogy "kilihegjem" magam.- Elfelejtetted megemlíteni, hogy mégis mikortól értek rá?
- Ja, tényleg! - csapott a homlokára. - Mondjuk este 6-tól ráértek?
- Persze,és hol találkozzunk?
- Hát... Nektek hol lenne a legideálisabb?
- Hol akartok vacsorázni?
- Öhm... Tudom, ti nem ilyen helyekre szoktatok járni, de mondjuk mehetnénk a Rákba.
- persze, nem gond, dehát az Forks egyik legmenőbb étterme.
- Akkor ott találkozunk, szia!
- Hali!


Este, a találka előtt:

Nagyon izgultam. Nagyon vártam, hogy elinduljunk, és jobban megismerjem Suzy-t és Andy-t. Egy gond volt az egésszel. A fiúk kiharcolták maguknak, hogy összeállíthassák a ruháikat. Botrányos volt, úgyhogy sokat kellett dolgozzak, mire a tökéletes öltözéküket összeállottam. Bár vámpírok voltunk, majdnem elkéstünk, de szerencsére ismertem egy rövidebb utat. Mikor odaértünk, még nem voltak ott Andyék, így elfoglaltuk a lefoglalt helyünket. Az étterem csodás volt. Minden tiszta, és rendezett. Igaz nem volt túl sok lámpa, de ami volt, az is eleget adott, mellette úgyis még ott voltak az asztalon a gyertyák. Alighogy hogy leültünk, rögtön ott volt az egyik pincér, és adta az étlapokat. Már maga a külseje is fantasztikus volt, a fedele bíbor színű volt, ugyanolyan, mint az abroszok, és rajta az étlap felirat, egy fekete csíkban, arany betűkkel lett leírva. Amikor belenéztem, majdnem leesett a szám, de nem csak nekem. Ránéztem Edwardra, akinek a szeme majd kiugrott a helyéről. Az ételek neveit is már nehéz volt kiolvasni, és melletük a képek, hát azok sem maradtak volna alúl, ha nem undorodtam volna a földíztől. Mondtuk, a pincérnek, hogy ne várjon, mert még meg is várjuk a többieket, mire ő csak biccentett, és elment. Odafordultam Bellához, és elkezdtünk beszélgetni.
- Hát nem csodás ez az étterem? - kérdeztem, és közben végig ott volt rajtam a mosoly.
- De, és én szeretem is ezt a helyet. - mondta, és körbenézett.
- Mikor voltatok itt?
- Még nagyon régen, csak átutazóban voltunk, és már rég jöttünk, ezért már farkaséhesek voltunk. Eleinte azt is néztük, hogy milyen drága egy étterem, aztán amikor rég nem volt egy sem, apám kijelentette, hogy a következő akármilyen drága is, bemegyünk. - imitálta az apja hangját közben, amitől elnevettem magam, a többiek pedig vagy elmosolyodtak, vagy egy kicsit felkuncogtak. - Úgyhogy, ez volt az első, ami az utunkba jött, így itt kötöttünk ki. Nem hinném, hogy mondanom kell, de rettentően dühös volt Charlie, mikor meglátta az árakat.
- Miért volt dühös? - kérdeztem értetlenkedve.
- Azért, mert megígért, hogy akármilyen drága is egy hely, ott eszünk. Nos, az volt a legdrágább hely addigi utunk során, és nem messze, ha még nem ment tönkre, ott volt egy másik kis étterem, ami 4-ed annyiba került. Végül mikor megebédeltünk, nem volt haragos.
- Ez nagyon jó történet. - mondtam.
- Az, de itt vannak. - mondta Jazzy, és Suzyék felé intett.
- Sziasztok! köszönt Suzy, és Andy is így tett.
- Sziasztok! - válaszoltuk illendően, de Em, itt is másképp és nagyobb hangerővel köszönt, mint mindig,. - Helló! mondta.
Suzyék hamar leültek, majd amint kiválasztotta mindenki, hogy mit akar "enni", hívtuk a pincért, aki gyorsan írogatta, hogy kinek mi kell. Mikor megkaptuk az ételeket, tőlünk mindenki úgy tett mint akinek ízlene, pedig rosszabb volt mint a föld. Emmett, és Jasper egy idő után versenyezni kezdett, ami szerencsére nem volt annyira feltűnő. Később becsatlakoztatták Andyt is. Szegény srácot sajnáltam, mert éppen a "kieszikgyorsabban" című versenyt indítottak. Végül is Emmett nyert, de csak egy gondolattal. A vacsorát mi fizettük ki, hiába kérték, hogy ne, vagy legalább a sajátjukat, nem engedtük. Miután ott hagytuk a pénzt, még beszélgettünk.
- Tényleg, a hátvégén is ráérünk, nem akartok lemenni egy strandra? Vagy egyet kirándulni a hegyekben?
- De, az nagyon jó lenne! - mondtam, és olyannyira örültem, hogy egy kicsit ugráltam is. Ekkor hátulról két kéz fogott le. Jasper volt az.
- Kicsit nyugodj le.
- Bocsi. - mondtam, és már csak álltam, mit egy cövek. Hamar megbeszéltük a hétvégét, és mentünk haza. Amikor hazaértünk, se szó, se beszéd, felmentem a szobánkba, és befeküdtem az ágyra. Éreztem, hogya többiek csodálkozva néznek rám, de nem érdekel, szörnyen meg voltam bántva, és csak magányra vágytam. Lentről hallottam, ahogy még beszélgetnek:
- Mi történt? - hallottam Rose hangját, enyhe aggodalommal.
- Te csináltál valamit? - kérdezte Bella valószínűleg Jasperhez, mert ő válaszolt.
- Nem tudom. Mindjárt jövök megnézem. - mondta, és hallottam, ahogy suhan felfelé. Akkor már csak az kellett. Nem akartam senkivel sem beszélni, főleg nem vele. Ekkor belépett az ajtón, amit utána gondosan be is csukott kulccsal. Odajött az ágyhoz, ahol én háttal feküdtem neki. Megfogta a vállam, és elkezdte simogatni.
- Mi a baj? - kérdezte, gyönyörű, selymes hangon. Itt már nem tudtam visszatartani, srni kezdtem.
- htehk...- motyogtam.
- Nem értelek. Mondd már, hogy mi a bajod. - eddigre már feszült volt.
- TE, TE IDIÓTA! - üvöltöttem rá. Ő csak bambán nézett. Nem értett semmit.
- Most miért?
- Az, hogy egész vacsora alatt meg sem szólalsz, ok, nem érdekel. Az, hogy te elkezdesz vendégek előtt versenyezni, azt is lenyelem. Viszont amit utána csináltál, az már sok volt Jasper, utállak. - üvöltöttem sírva, és lelöktem. Leesett a földre, én pedig egy kicsit előre dőltem, így néhány könnycsepp ráesett. Amint visszanyertem egyensúlyomat, visszafordultam, és elfeküdtem újra. Rázkódni kezdtem a sírástól. Újra odament hozzám. Közben hallottam, hogy ettől az ordítozástól Nessi sírni kezdett. Sajnáltam, de abban a pillanatban, nem én voltam, én magam.
- Én sajnálom akármit is csináltam, csak mondd el, hogy mit, és nem csinálom újra.
- Amit csináltál azt jelzi, hogy nem szeretsz, mert többnyire olyan vagyok. - mondtam remegő hangon. Ezek után...

Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de azért remélem tetszeni fog, és komiztok!

Ne lopjál köcsögkancsó!!

Kedves írótársaim!

Szólni szeretnénk, hogy mostanában egy személy lekoppintja a történeteket!


Mivel nem szeretnénk, hogy mással is ez történjen kérünk, hogy vigyázz!
A következő nevű emberrel ne beszélj vagy próbáld meg elkerülni: Tami, VIV
Nem mondjuk, hogy mindenki koppint, de vigyázzatok!
Könyörgünk ezt tegyétek ki és írjátok ki a blogotokra, hogy egyetértetek velünk abban, hogy ez undorító.
Aki szóról-szóra másol az undorító!
Léci írd ki a blogodra, hogy lássa a másoló, hogy mi segítjük egymást ellene!
Könyörgünk segíts, hogy senki más ne járjon úgy mint mi!
Itt egy-két dolog amiről megismerhetitek!

Alice oldalát: http://boldogveg.blogspot.com/
Erre:http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com/

Erre másolta le:http://alkonyatmaskepp.blogspot.com/
Ivi oldalát:http://feketeangyalsaga.blogspot.com/

Kérjük írd ki a blogodra, hogy ezt nem tartod etikusnak, hogy érezze, hogy mi mind egy közösség vagyunk!

Előre köszönjük: Alice és Ivi

Blogger díj

Szabályok:
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!


2.Én ezt egyszerre 3 embertől is kaptam, így köszönöm: Chinty-nek, Bella-nak, és Lina-nak!
3. Kedvenc:


íróm: Böszörményi Gyula
könyvem: 9...8...7..., 6....5...4..., 3...2...1..., és ha lesz: ...0
ételed: rántott csirkecomb sültkrumplival
italod: bármi, csak finom legyen
színed: neonzöld fekete hátérrel, de különkülön is, neonszínek
énekesed: Fekete Dávid, NeYo, stb...
énekesnőd: Beyoncé, Leona Lewis, Avril Lavigne, Rihanna, stb...
együttesed: Muse, Children of Distance ( CoD), The Grenma, Gritz, Oceana, Van Canto, AFI
Dj-m: nincs
színészed: Ashley Green, Jackson Rathbone, Taylor Lautner, Pokornyi Lia, Rudolf Péter, Kálloyi Molnár Péter, Szabó Győző
mozifilmed: Twilight, New moon, Alice in Wonderland, A hercegnő és a béka
sorozatod: Gyilkos elmék, Gyilkos számok, CSI ( mind a 3 fajta )
dalod: Beyoncé: Ave Maria, Leona Lewis: Happy, The Grenma: Hallja valaki a hangom, CoD: Búcsúlevél, Gyűlöllek
hangszered: zongora
hónapod: október
napod: csütörtök
napszakod: éjszaka, hajnal
sportod: úszás, de még azt sem annyira XD
idézeted:
“Amikor ülsz ülj; amikor állsz állj; bármit csinálsz, ne inogj.”

4. Akik megérdemlik a díjat:
AliceCullen: boldogveg.blogspot.com
Gugóca: http://gugoca-blogja.blogspot.com/
Lizzie: http://connie-story.blogspot.com/
Rami: http://nyomokban-twilightot-tartalmaz.blogspot.com/
Reni: http://reni-twilightfanfiction.blogspot.com/
Nusi: http://the-silverdiamond.blogspot.com/

5. Néhány percen belül meglesz!

Mégegyszer köszönöm a díjat, mind a 3 embertől!

2. fejezet - Ez érdekes lett

Sziasztok! meghoztam a frisst, remnélem tetszeni fog. Szeretném, ha komiznátok, mert az sokat jelentene a számomra. Előre is köszönöm! Puszi: Kittikef

2. fejezet - Ez érdekes lett

- Na, na, na jöhettek! - mondtam mosolyogva, mint a vadalma.
- Öhm, sajnos mi nem érünk rá. - mondta Andy egy szomorú mosoly kíséretében.
- Miért? - néztem rá bociszemekkel.
- Mert dolgoznunk kell. - mondta, szomorúan.
- És mikor lenne nektek jó?
- Hát talán a hétvégén, de lehet, hogy Suzy túlórázni fog.
- Értem.
- Viszont, ha valamikor lesz egy kevés időnk, ígérem ti lesztek az első pontunk. - próbált vigasztalni, ami sikerült is.
- Mikor dolgoztok?- kérdeztem csillogó szemekkel.
- Hát, ő..... - úgy tűnt, nem értette, hogy mi van, de felfogta.- d.u. 2-től, este 7-ig.
- Szuper! - mondtam, és egyet tapsoltam. - Akkor meglátogatunk.
- Tényleg? - kérdezte, és mosolygott. - Az eszméletlen jó lenne.
- Akkor ezt megbeszéltük. - mondta Rose. - Ennek nagyon örülök is, és már várom, de becsöngettek.
- Tényleg? - kérdezte csodálkozva Bells. - Akkor azt hiszem én rohanok, mert ez a tanár gyűlöl. - azzal már ott sem volt sem Ő, sem Edward.
- Nekünk is mennünk kéne. - mondták a többiek, és Belláék után mentek.
- Azt hiszem én is búcsúzom. - szólalt meg Andy, és integetni kezdett. - Már várom a látogatást.
- Én is! - kiáltottam utána.

Iskola után, Andyék munkája felé, d.u. fél három:

A nap csodásan nem akart előbújni, úgyhogy szabadon járhattunk- keltünk. Mivel sok időnk volt, benézhettünk pár boltba is. Először egy plázába mentünk, ahol volt Gucci, így nekem és Rosenak az volt az első megálló - a többieknek pedig nem volt választásuk. Itt Rose talált magának egy fekete, sötétkék színű ruhát, amihez megtalálta a tökéletes fekete cipőt. Én pedig egy fantasztikus, barna táskát találtam, és hosszas keresgélés után megtaláltam a hozzá méltó, szintén barna cipőt. Ezek után a plázában még sokat megfordultunk, de mivel elkellett indulnunk, hogy emberi tempóban odaérjünk időben Suzyékhoz, elmentünk. Azért figyeltem, hogy annyi időnk maradjon, míg betérjünk egy-két boltba, ha úgy adódik. Pár perc múlva, egy kis utcába tévedtünk, ahol nem volt más, csak panelház - és a legtöbb 10 emeletnél is nagyobb volt.
- Ennyi, kész, tutira eltévedtünk. - mondta Emmett, annyira szomorúan, hogy lassan nekem is elment a kedvem az egésztől.
- Legalább tudtok fogadni Jasperrel. - vigasztalta Rose.
- Micsoda? Miben fogadtak? - kérdezte csodálkozva Edward. - És velem miért nem fogadtak? - tette hozzá, mostmár csalódottan.
- Oh, tényleg. - figyelt fel Jasper. - Nyertem. - itt egy kevés ördögi mosoly jelent meg.
- Na? miben is? - kérdeztem mostmár én is.
- Az volt a fogadás tétje, hogy ha valamelyikőnk kiborul az út alatt, az veszít.
- És mi volt a tét? - kérdezte félve Bella. Senkinek nem voltak jó élményei ezekkel a fogadásokkal.
- Nem mondhatok viccet egy hétig. - mondta, és legörbült a szája. Senki nem röhögött azon, ahogy kinézett. - A francba! - kiáltott fel.
- Most meg mi van? - kérdezte Rose értetlenül.
- A múltkor amikor megszívatott, most visszakapja. -mondta Jasper.
- Ja! Amikor buzi voltál, arra emlékszem! - csattant fel Rose.
- Kösz. - mondta gúnyosan az én kedvesem, majd folytatta. - Most neki kell balerinának öltöznie, és minden vicc nélkül egy előadást csinálnia. 3 nap a felkészülés. - mindenki elképzelte, és egy undorodó fejet vágott.
- Ha nevettetek volna az előbb, ez elkerülhető lett volna. - puffogott Emi.
- Min? - kérdezte Bell.
- Azon a vicces pofáján amit az előbb vágott. - mondta Ed.
- Tényleg! Te miért nem nevettél, ha tudtad? - kérdezte dühösen az áldozat.
- Mert láttam, hogy milyen ruhát akarsz felvenni, és elment még az "élet"kedvem is.
- Ha...ha....ha. Nagyon vicces... - mondta gúnyosan.
- De igaza van! - mondtam, majd hozzátettem. - Kivételesen.
- Te annyira kedves vagy, tudsz róla? - mondta nekem gúnyosan Edward.
- Tudom, és ezért is szeretsz! - nevettem.
- Te mit szólsz ehhez Rose? - kérdezte Em, de nem jött válasz. Minden szem Rose felé irányult, és csak azt vártuk, hogy mondjon bármit is. Ő csak azt mutatta, hogy hallgassunk, majd egy nőre irányított minket. A nőn látszott, hogy szegény, és öreg. Egy kisbabát tartott a kezében, alig pár hónaposat. Úgy tűnt, az unokája az, de ekkor elkiáltotta magát.
- Ó, te átkozott ördög gyermeke! Miért kellett a világra jönnöd, tán ártottunk neked valamit is? Te kis fattyú, most megfizetsz mindenért! - azzal odament az utca közepére. Mivel senkit sem érdekelt a vén nyanya, ezért csak tovább mentek, sőt, volt aki meg is lökte őt, agy majd kiesett a kezéből a szegény gyermek. Ezután azt hittem, hogy elviszi egy gonosz emberhez, hogy nevelje fel, aztán a cselédje lehet, mint a filmekben, de nem így lett. Legnagyobb meglepetésemre, az utca kellős közepén, - és egyben legforgalmasabb helyén is, - lerakta a kicsit. Míg lerakta, közben is csak ordítozott.
- Te istenverte, átkozott lény, most nem menekülhetsz sorsod elől! Nem engedem, hogy tönkretedd anyádat, s engem!
Miután a földhöz ért a pici feneke, ami egy kicsit lejjebb volt, mint a többi része, elengedte, és futott be a házba. A kislány feje, egy kicsit koppant a kövezett úton, ami miatt felsírt, de hiába sírt, senki nem figyelt rá. Volt aki átlépett fölötte, ezzel még nagyobb traumát okozva, voltak viszont gonoszabbak - vagy figyelmetlenebbek, - akik ráléptek. Egy nagy, vastag bakancs akart rálépni, de mire leért volna a lába, már nem volt ott. Csodálkozva néztem körbe, vajon merre lehet, de nem találtam a szememmel. Végül egy kis nyögás jött a hátam mögül, ami bizony a kisbaba volt. Rose karjaiban feküdt, mint egy kisangyal. Az én nővérkém pedig csak figyelte, ahogy kis szemeit meresztgeti rá. Jólesett neki, és ezen nem is csodálkoztam. Mindig is egy gyerek volt az álma, de ez a vámpírság miatt nem jöhetett létre. Egy kis álldogálás után, továbbálltunk, mert a zaj a picit, még mindig megrémítette. Amikor egy nyugodtabb helyen lettünk, lerakta Rose a picit. - Hogy miért, azt a mai napig nem tudta megmagyarázni. - De a kicsi, nem hozzá ment vissza, hanem elkezdett Belláék felé mászni. A pelus ami rajta volt, aranyosan lógott kis popsiján, és amikor ment, a kis húsos lábain, azt hittem elsírom magam a meghatódottságtól. Mindenki azt hitte, hogy Bella szandálja iatt megy oda, hogy játsszon vele, de Rose számára ekkor maga a pokol következett. Bella lábát, amennyira csak tudta átölelte, és egy szót kezdett mondani, összefolyva.
-Mamamamamamamamamamama. - néhány helyen megbicsaklott, de ezt kiegyensúlyozta édes kis vékony hangjával, és nagy szemeivel, ahogy fölfele nézett Bellára. Húgom fölemelte a karjaiba, mire a kislány a nyakát kezdte szorongatni.
- Úgy tűnik téged választott anyukájának. - mondta nyugodt hangon Edward. Ekkor egy picit megszorította a kicsi kezét, aki erre felsírt. Edward nagyon megijedt, és elkezdett sajnálkozni. - Én nem, én nem is szorítottam meg erősen, én csak egy picit meg akartam simogatni! - ijedtebb képet, nem túl sokszor vágott, mint akkor. Már majdnem leszidtam volna, amikor az egyik karján, ahol kicsit felgyűrődött a ruha ujja, lila volt.
- Várj csak! - mondtam, és odaigyekeztem Bella karjaihoz. Felemeltem a kicsi ruhájának az ujját, és egy nagy, kék és sötétlila folt tátongott. - Ezt nem csinálhattad. Biztos verték. - tettem hozzá szómorúan. - Muszály rajta segítenünk, és ha azt akarja, hogy te legyél az anyja, akkor te leszel a felelős érte. No meg persze Edward. - mondtam, és a megszólított felé fordítottam a fejem. Mind a ketten csak bólintottak. Utána Edward követelte, hogy átvehesse a kislányát. Nagyon édes volt, ahog ott játszott vele, és le nem tudta venni róla a szemét.
- Holnap elmegyünk, és adunk neked nevet, meg elintézzük, hogy a családhoz tartozz. - ekkor a levegőbe dobta, mire nagyot röhögött. Körbe néztem. Em röhögött, mert annyira aranyos volt a kicsike. Jaspernek egy kedves mosoly volt az arcán, és Rose pedig... Hát, ő csak nézte szomorúan. Amikor Jazz meglátott, odasúgta, hogy most nagyon csalódott, mert azt hitte, végre lesz egy gyereke. Én csak bólintottam, és visszasúgtam, hogy megtudom érteni. Még néztem egy kicsit Roset, és amikor már majdem visszafordultam egy könnycsepp jelent meg az arcán, ami lassan egy könnycsík lett. Amikor észrevette, hogy mit csinált, elsuhant. Én utána akartam menni, de Jasper megelőzött. Nagyon élt benne a testvéri szeretet.

Rose szemszögéből:

Csak arra tudtam gondolni, hogy miért. Erre az egy kérdésre kerestem a választ, miközben a könnyeim patagzottak. Nem értettem, hogy nekem miért nem lehet sohase szerencsém. Mindig Belláéknak volt. Amikor úgy gondoltam, hogy egyedül vagyok, kiadtam magamból, mert tudtam, ha nem, csak rosszabb lesz mindenki számára. Nagyot ordítottam, és elkezdtem hangosan sorolni a bánatomat.
- Eleinte mindeen annyira csodás volt, aztán megjelentél te ördög, te fajankó. - sírtam. - Mindent tönkretettél, ó, mondd meg miért kellett, hogy megismerjelek, te csaló, te galád. - ordítoztam a semmibe. Ekkor vettem észre, hogy egy erdőbe értem. Azt sem tudtam, merről jöttem, de nem érdekelt. - És miután bekövetkezett életem legszörnyűbb órái, még meg sem halhattam, mert jött Carlisle, és "megmentett". Nem kértem tőle, és ha megkérdezett volna, azt feleltem volna, hogy nem nem kell. Abnormális, ha valaki sokat él. Igen, minden bizonyára, de nem. Nem érdekelte a véleményem, csak belém mélyesztette a fogait, és újabb gyötrelmek sorozata kezdődött. Majd... - szipogtam. - majd azt hittem, már minden rendbe jött, de nem Jött a kis Bellácska, és elcsábította Edet. Amikor pedig ott hagyta, majdnem megölte agát, összeomlott. Gyűlölöm még most is amiatt, amit tettek egymással, és magukkal. - egy újabb ordíás. - Majd megint minden rendbe jött, de most jöttél te kicsi édeske. - Nem értettem miért mondtam édeskét, és amint ez elhagyta a számat, még jobban sírtam. - Neked se lettem elég jó! Miért nem vagyok senkinek se jó? Mindenki meglenne nélkülem. Emmet se hiányolna, hisz már volt rá példa, hogy megcsalt. Semmit sem értek. A többieknek meg mindegy. Alli tud egyedül is vásárolni, így is mindig kettéválunk a boltokban. Bellának és Edwardnak, már ugye jobb dolga van. - még mindig szipogtam. - Esmee és Carlisle pedig már eleget szenvedtek miattam a tanárokkal, akik folyamatosan behívták őket, mert hogy nem tudok viselkedni. - itt abbahagytam és csak sírtam. Leültem egy fára, és csak vártam, hogy megnyugodjak. Egy fél perccel később leült valaki mellém, és megfogta a vele ellentétes vállamat.
- És velem mi lenne? - hallottam meg Jazz hangját.
- Mindent hallottál? - néztem rá könnyes szemekkel, és elszégyelltem magam, hogy őt kihagytam.
- Igen. Nem értelek. Tudod jól, hogy Emmettnek, hiába csal meg, csak te élteted. Esme és Carlisle pedig szeretetből nem szólnak rád, mert fontos vagy nekik. Alli pedig nem is tudná nélküled elképzelni az életét, hisz akkor ki segít neki Bella rendberakásában, és a többiekében. - itt egy kicsit elgondolkodott. - Akkor Bellát már mondtam. - mormolta. -Ó, igen. Edwardnak pedig azért vagy szükséges, mert ha nem vagy vele, akkor belezúghat egy másik nőbe is, de te így szereted a családodat, ezért mindig fejbe kólintod, ha ezt csinálja. - itt már kezdtem megnyugodni, de nem csak a Jasper miatt keltett nyugalom hullámok miatt, hanem mert most vettem észre, hogy ha ez mind igaz, talán mégsem vagyok annyira haszontalan. De ekkor egy újabb kérdés ötlött a fejembe.
- És te? - kérdeztem hirtelen. Ő csak bambán nézett rám. - Neked miért vagyok fontos?
- Hülyéskedsz? - mosolyra húzta a száját. - Hiszen ikrek vagyunk.
- Na, de most komolyan, neked én miért kellek?
- Most mondtam el. Ha te nem lennél, a családunk szétszakadna, én pedig ez ellen nem tudok tenni.
- Köszönöm. - mosolyodtam el, és levette a vállamról a kezét.
- Amúgy meg ha annyira akarsz kisbabát, miért nem mész el az árvaházba. - azzal fölállt, és fölsegített.
- Még meggondolom, de nem csak nekem kell beleegyeznem. - mondtam, és Emmettre gondoltam.
- Ugyanmár, ő mindenben benne van. - legyintett. - Egy kisbaba, lehet, hogy őt is boldoggá tenné.
- Igazad lehet. - mondtam. - Köszönöm mégegyszer.
- Ne köszönd meg már ilyen sokszor, még a végén kényelmetlenül fogom érezni magam. - erre egy gonosz mosoly húzódott a számra, de mielőtt a szívatásba kezdhettem volna, az érzelmeivel leállított.- Ezt inkább ne. - mondta, és a karomnál fogva húzott, hogy menjünk. Én kikaptam a kezem, és magamtól mentem. Mosolyogtam, mint a vadkörte, mert végre rájöttem, hogy fontos vagyok. Mikor hazaértünk, levette rólam azt a hullámot, ami elnyelte a gonsozságoat, de nem szívta el mind, így eszembe jutott, és mielőtt a házba értünk volna, rázendítettem.
- Ja, és Jasper.
- Igen? - kérdezte csodálkozva.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm.... - és ezt így folytattam, mire ő próbálta visszajuttatni hozzám a nyugalmát, de elkésett. Ekkor megijedt. Úgy tűnt, tényleg kellemetlen volt ez számára, és inkább elnevettem magam rajta, mintsemhogy tovább szivassam. Bent meghallottam, ahogy a kicsi sír, és Edwardék veszekednek. Rögtön felmentem, mire egy borzalmas látvány tárult a szemem elé....

1. fejezet - " De nehéz az iskola táska... "

Sziasztok, meghoztam a frisst. Remélem tetszeni fog, és sok komi= hamar friss. Jó olvasást! Puszi. Kittikef

1. fejezet - " De nehéz az iskola táska... "

Az este nagyon jól alakult, és mindenki örült az új környezetnek. Kivételesen még Rose sem volt rossz kedvű, sőt, örült. Általában eléggé keserű, mert amikor éppen kezdi megszeretni a helyét, utána megyünk is máshová. Hogy most miért nem volt ez, állítása szerint itt közel voltak jó boltok, de szerintem azért, mert volt egy jó előérzete. Na, de mindegy. Ezen gondolkodtam, amikor megint Emmett elkezdett nyávogni:
- De nem akarok menni!
- De akarsz, és nincs vita. - mondta keményen Carlisle.
- Ott annyira unalmas! - nyavalygott.
- Lehet hogy itt más lesz, ... - kezdte Esme, de nem fejezhette be, mert kiáltottam.
- Bella! - mondtam vékony hangon.
- Mi van? - nézett rám kellemetlenül.
- Te jó ég, Bella! - nézett rá Rose.
- Most meg mi a bajotok?
- A ruhád! -sikkantottam.
- A hajad! - mondta Rose.
- Azonnal vissza, és megcsinálunk! - mondtuk egyszerre, és elvonszoltuk Bellát. Még láttam, hogy segélyért kiabál vissza a tekintetével, de nem lehetett minket megállítani. Mikor bevittük a szobába rögtön leültettük az ágyra. Végig mértem. A haja fel volt kötve egy csattal, ami nem is lett volna rossz, de nem állt jól az arcához. Kibontottam, és milliméter pontosan elválasztottam a két vállára. A hátára nem hagytam, mert eltakarta volna a gyönyörű nyakát. Rose foglalkozott a ruhájával. Mivel egy egyszerű póló, és farmar volt rajta, szegénynek nehéz dolga volt.

10 perccel később:

Végülis segítettem neki, és sikerült kiválasztanunk egy citromsárga, ujjatlan felső, amihez találtunk egy fekete térdig érő szoknyát. Bellának egyik sem tetszett, de rákényszerítettük. A cipőt már maga választotta. Emiatt egy kicsit durcás voltam, de végülis jól választott. Egy citromsárga magassarkút. Éppen, hogy kész lettünk, mert lentről Esme kédves hangját hallottam meg.
- Örülök, hogy ennyire segítitek egymást, de mindjárt elkezdődik az iskola. Már indultunk volna, amikor egy látomás vette kezdetét. Láttam egy fiút, és egy lányt. Az egyiket kitrakták az utcára, a másikat pedig az árvaházba. Mind a kettő kisebb volt mint fél éves. Nem értettem, hogy hogyan láttam ezt, de gondoltam, egyszer egy ilyen életlen is megeshet, így amikor kérdezték, annyit mondtam, hogy nem fontos.

Az iskolában:

Éppen, hogy csöngetésre értünk be. Az első órán mögöttünk két lány ült. Nem tudtam a nevüket, de folyamatosan minket szidtak, mármint Roset, Bellát, és engem. Leginkább Bellát, hisz nekik Edward tetszett a legjobban.
- Úgyis elszedem tőle Edwardot, hisz annyira ronda az a kis fruska.
- Ahh, nekem inkább az a nagy darab kell. Ő annyira cukiii! - nyávogták mind a ketten. A hideg kirázott. Örültem, hogy az én Jazzimre nem vetettek szemet.
- Jajj, - mondta az első. - Ez a csajszi itt előttünk annyira izé, nem?
- Most mért? - kérdezte a második.
- Az a nagy haja takarja a kilátást, nem látok semmit. - nyafogott.
- Örüljél, legalább nem kell látnod azt a kopasz tanárt. - vigasztalta a másik.
- Á, igaz. Legalább nem Ediről vonja el a figyelmemet. - mondta, és egy kis szívecskét rajzolt a levegőbe, utána pedig Bella fejéhez úgy tette a kezét, mint aki fejbe akarná lőni, mahd elsütötte a "pisztolyt".
- Aha, majd ha elszeded, segíthetsz becserkészni a másikat. - nevette el magát gonoszan.
- Jajj, Lilla, nem gondolod, hogy ez nem természetes.
- Maya, már volt rá példa! - mondta harciasan Lilla.
- Hagyjátok őket békén. - mondtam hátrafordulva. - Hagyjátok békén a családomat, nem érdemlitek meg őket.
- Ha! - mondta harcra készen Maya. - Azt majd meglátjuk!
- Te, ezt szerintem nem kéne... -próbálta Lilla lecsillapítani.
- Szerintem se. - hallottam egy kemény férfi hangot a hátam mögül. A tanárúré volt. Nagyon dühösnek tűnt, és mondani is akart valamit, de végül megnyugodott, és csak annyit mondott, hogy: - több ilyen ne legyen, mert akkor baj lesz. Ja, és Maya, Bella, cseréljetek helyet.
- Miért épp én? - kérdezte Bella.
- Hm. Azért, mert te is csak Edwardot figyeled, és nem az órára. - mondta, és hirtelen sürgető lett a hangja. - Na, gyerünk, gyerünk, gyorsan, nem érünk rá egész nap. - mikor befejezte visszament a táblához, és addig semmit sem mondott, amíg helyet nem cserélt a két lány. Miután végre beszélni kezdett, odasúgtam Jazznek:
- te csináltad?
- Mit? - nézett rám értetlenül.
- Azt, hogy mindenki megnyugodott.
- Igen. - mosolygott felém, és én erre mégjobban megnyugodtam. Örültem, hogy van valaki, aki mindig mellettem áll, és soha nem hagy el.

Ebédszünetben:

-Ezt nem hiszem el! - dühöngött Bella. - Ez nem lehet igaz! Miért nekem kellett elülnöm onnan? Miért nem lehettél te, Alice? Végülis részben miattad történt ez az egész!
- Nehogy már minden az én hibám legyen! - védtem magam. - Ha te nem csak Edwarddal foglalkoztál volna, már nem ültél volna el!
- Ebben van valami. - mondta Rose.
- Hehh. - kacagta el alig hallhatóan magát Ed.
- Te meg kin röhögsz? - kérdezte Bells.
- Bárcsak hallanátok, hogy az a két liba miket gondol magában.
- Miért? Mire gondolnak? - kérdezte Emi.
- Arra, hogy hogyan tüntessék el mellőlünk, - itt magára és Emmettre mutatott. - a lányokat.
- Na azt leshetik, hogy mikor megyek én el mellőled. - mondta Rose, és oldalba bökte kedvesét. - Nem tudsz tőlem olyan könnyen megszabadulni!- nevetett.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? - kérdezte sejtelmesen Em.
- Ha akarod! - mondta Rosalie, és megcsókolta. Aranyosak voltak. Mindig, ha nem veszekedtek annyira édesek voltak. Emmett mindig valami szépet súgott a fülébe, mire Rose ezt egy csókkal, vagy egy szerelmes öleléssel viszonozta. Sajnos ez nálunk nem így ment, mert soha nem tudott ilyen helyeken lazítani. Bella és Edward, hát ők mindig, ha valami ilyesmit csináltak, akkor mindig elvonultak. Most viszont, Bella nyavalygott, mert azt hitte, mindenki jobban tetszikEdnek nála.
- De ugye nem fogsz hozzá menni, ha megkér rá?
- Ne aggódj már, nem fogok semmi hülyeséget csinálni.
- De, ő annyira helyes, én megérteném- kezdte Bella aggódóan, de nem hagták befejezni.
- Ne is gondolj ilyesmire. Én nem fogom hagyni, hogy valaki idegen befurakodjon a családunkba. - mondta Rose.
- Köszönöm, de nem tőled akarom ezt hallani. - mondta Bella, és Edwardra nézett.
- Ugyan Édes, tudod, hogy sohase hagynálak el, hisz nem vagyok olyan, mint például Emmett.
- Hé! - kiabált rá az előbb említett egyén.
- Ne aggódjatok, tudom, hogyha megígértetném vee, nem tudná megtartani, de én azért bízok benne.
- Öhh, köszi. - mondta Emmett bizonytalanul, mire mindenki elkezdett röhögni. A jókedvünkből Bella félelme állított meg. Jobban mondva Jasper figyelmeztetett minket, hogy valami baja van, mert érezte.
- Mi történt? - kérdeztem aggódóan.
- Ezt már tényleg nem hiszem el! - csapott a homlokára.
- Miért? Most mi van? - kérdeztem egy kis ingerültséggel a hangomban.
- Látjátok ott azt a fiút? - mutatott egy magas, barna hajú fiúra.
- Ő kicsoda? - kérdezte Emmett.
- Ő Bill. - mondta halkan. - Ismerem. Ő volt még régebben az egyik pasi, aki hajtott rám. Eleinte csak barátok voltunk, sőt a legjobbak, de aztán többet akart. Én mondtam, hogy nem ,és azt hittem, hogy megértette, de végül nem, és rámtámadt. Megvert, és 2 tejfogamat majdnem ki is verte. Nem értette meg, hogy nem akarom őt látni., végül a rendőrség vitte el, és pszichiáterhez kellett járnia. - Csak suttogta, é egy- két könnycsepp is a szemébe szökkent. Odamentem mellé, és elkezdtem a hátát simogatni.
- Shh, nyugodj meg! - erre egy kicsit lenyugodott, de nem tehette ezt sokáig, mert ekkor odajött Ő, aki miatt sírt Bella.
- Ó, rég láttalak. - mondta egy kis gúnnyal. - Hogy vagyunk? Ugye élsz még? Jó látni, mert nekem a szívem meg van halva, dehát téged miért is érdekelne más, nem igaz? Te egyedül érzed jól magad, nem? Hát remélem örülsz, hogy emiatt belülről megöltél! - mondta, és megfogta a kezét Bellának. - Húha, te aztán hideg vagy! No, sebaj. De most visszakapod azt amit én kaptam tőled. - mondta, és már meg akarta csókolni, de ezt Edward megállította.
- Hogy mered. - morogta Billre.
- Heh, ki vagy te? Talán nem tudja magát megvédeni a kis szerencsétlen szív lopó?
- Én a barátja vagyok. És semmi nem igaz abból, amit mondtál. Csakhogy tudd, Bella nem szeretett, és ha járt volna veled, csak te lettél volna a rossz helyzetben.
- Ez nem igaz, és én még mindig szeretem őt! Szóval, ő egy szívlopó! - mondta hisztérikusan.
- Tudod mit? - kezdte Emmett. - Ha nem akarsz balhét, akkor elhúzol.
- Nem érdekel a balhé, engem csak ő érdekel. - mutatott Bellsre.
- De szerintem tényleg jobb lenne, mert a bátyám nem igazán türelmes. - mondtam, de mint akinek nincs füle, kikerülte Ed vállát, és megint megpróbálta megcsókolni. Nem sikerült neki, de kivételesen nem Edward miatt, hanem valahonnan egy kő eltalálta oldalról, aminek hála Elvesztette az egyensúlyát, és összerogyott. Amikor kicsit összeszedte magát, elfutott.
- Na ezzel sincs mára több baj. - mondta valaki, és mikor felénéztem már ránk mosolygott. Közeledett felénk, és így kérdezte.
- Minden rendben? - közben Bella felé nézett.
- I-igen. - dadogta.
- Az jó. Andy vagyok. - mondta, és felénk nyújtotta a kezét.
- Üdv, én Alice vagyok, ő pedig a barátom Jasper. A bátyjáim Edward, és Emmett, a Nővérem Rose, és a húgom Bella. - hadartam.
- Gondolom nem igazi testvérek vagytok.
- Eltaláltad! Jasper, és Rose igazi testvérek, és Em, Ed, meg én is testvérek vagyunk, egyedül Bella az, aki nem testvérrel van. - mondtam, és végig mosolyogtam. Nagyon izgatott lettem, de Jasper hamar lenyugtatott.
- Értem. Örökbe vagytok fogadva, vagy csak úgy összeálltatok.
- Az első. - vágta rá Bella. - De hogy érted azrt, hogy összeállni?
- Ja, tudjátok, én is így vagyok testvér egy lánnyal, de nekünk nincsenek szüleink, se omstoha szüleink. Az árvaházban ismertük meg egymást, és amikor elmehettünk dolgozni, csak kettőnk fizetéséből jött össze egy albérlet, és a tandíj kettőnknek, így összeálltunk.
- Aha. És hol van a tesód? - kérdezte Rose.
- Ott áll. A neve Suzy.
- Nem Susan? - kérdezte Ed.
- Igen, mindig azt hiszik, de ez nem becézés. - mondta oktatóan Andy.
- Értem. Ha akartok, ma suli után át is jöhetnétek. - mondtam, még nagyobb izgatottsággal, mint addig.
- Persze,m ha nem zavarunk.
- Még megbeszéljük a szüleinkkel, de Alice, elkísérnél egy kis sétára, megszédültem. - mondta Rose, és már rángatott is elfelé.
- Persze. - mondtam, és engedtem, hogy elrángasson.

Kint az udvaron:

- Te megőrültél?- kérdezte, ordítva.
- Most miért? - néztem rá értetlenül.
- Tudod, mi vagyunk Cullenék, akik nem barátkoznak, mert így védik ki, hogy ne lepleződjenek le!
- De...
- Nincs semmi de! - mondta keményen, majd hozzátette. - Nem akarom hogy bajunk legyen.
- Én értem, de egy kevés kockázatot mindig kell vállalnunk. - odamentem hozzá, és átöleltem. - Ne aggódj, nem lesz semmi baj.
- Rendben, de csak most az egyszer.
- OK. - mondtam, és visszafutottam a jó hírrel, hogy igen, jöhetnek.

Előszó

Ez a történetem kezdete. Remélem tetszeni fog, és nem lesz semmi baj. Előre szólok, hogy ebben a történetben a vámpírok egy dolgot tudni fognak csinálni, még pedig sírni. Szerintem ez nem baj, de ha nem tetszik, az így járt. Jó olvasást! Kittikef

Alice szemszöge:

Egy újabb városba mentünk, egy újabb suliba. Senki sem örült neki, csak én. Már megszoktam, hogy mindig elrepülök, vagy messzire megyek, hisz sokat szoktam akár még külföldön is vásárolni. Viszont a többiek utálták ezt, főleg, hogy emberi tempóban kellett haladnunk. Emmett volt az, aki a legrosszabbul viselte.
- Mikor érünk oda? - kérdezte már vagy 20-jára.
- Hamarosan. - mondta higgadtan Rose.
- És mikor hamarosan? - nyávogta.
- Hamarosan, hamarosan, és ha még 1-szer megkérdezed, olyat kapsz, hogy a Volturiig szállsz! - ordított rá Edward.
- Nem téged kérdeztelek. - mondta durcásan Emi.
- De igaza van. - Szállt Bella a férje védelmére.
- Hé, ne bántsd a férjemet! - pirított rá Rose.
- Ne veszekedjetek! - szólt hátrafelé Esmee. - Nem vagytok csecsemők.
- De bántanak. - nyafogott még mindig Emi.
- Kellett nekünk gyerek, igaz? Vajon most mit csinálhatnánk nélkülük? - kérdezte lemondóan Carlisne.
- Hé! - mondta mindenki egyszerre.Ezek után nem volt több beszélgetés, és mindenki lenyugodott, de ekkor megszólalt Emmett.
- Mikor érünk oda?
- Fejezd már be! - kiabáltam mostmár én vele.
- Bocs Carlisne, de muszály megtennem. - mondta Esmee, mire mindenki felé fordult.
- Nem, az elég drasztikus lenne. - válaszolt Carlisne.
- De ha nem tesszük, akkor elfognak fajulni a helyzet, nem gondolod?
- Ez igaz, de nem, azért még korai, majdamikor vészesen rossz lesz minden. - mindenki csendben volt és csak figyelt.
- Akkor már túl késő lesz.
- Mire gondolnak? - kérdezte Emmett Edwardtól.
- Arra, hogy milyen helyzetek azok, amikor felkell használniuk azt, amiről most beszélnek.
- De miről beszélnek? - kérdezte Rose.
- Arra nem gondolnak. - vonta meg a vállát Edward.
- Miről beszéltek? - kérdezte előre dőlve Bella.
- Ennyire érdekel titeket? - csodálkozott Esmee.
- Igen. - bólogatott mindeni
- Találjátok ki. - mondta mosolyogva Carlisne. - Akinek van valami ötlete, az írjon egy cetlire, és adja előre. Mi majd megfogjuk mondani, hogy jó vagy sem. Ha valaki kitalálja akkor az ne szóljon senkinek se, addig, amíg mindenki ki nem találja. Oh, és Edward, ha vkinek kitaláltad a gondolataiból, akkor azt írd a cetlire. Megbízunk benned rendben?
- Oké. - mondta mindenki, és gondolkozóba estünk. Egy perc múlva Emmett már is előre adott egy cetlit.
- E...E....Emmett, ilyen.... hogy juthat eszedbe rólunk, ez egy egyértelmű NEM! ( Hogy itt mi nem, azt rátok bízom ) - mondta Esmee kicsit meghökkenve. A következőt Jasper adta oda, de ekkor megnéztem mit csinálnak a többiek. Mindenki a másikat leste, és úgy tűnt eléggé dühösek, amiért nem tudják.
- Ügyes vagy fiam! Eltaláltad. - mondta Carlisne. - Tartsd is hozzá magad.
- A francba! - szólalt meg Edi. - Miért kell, hogy ennyire nyugodtak legyenek még a gondolataid is Jasper?
- Hé, arról nem tehetek, hogy nem figyelsz! - mondta, és elfordult az ablak felé. Szerintem érezte, hogy mindenki megvetően nézett rá, hisz elsőnek írta a helyes megfejtést. Ez nem tartott sokái, csak egy 5 percig, utána megint elgondolkodtunk, hogy mi is a jó válasz.
- Megérkeztünk! - szólt hirtelen Esmee.
- Máris? - kérdeztem, és láttam, hogy nem csak nekem furcsa.
- Nagyon elgondolkodhattatok, ha észre sem vettétek, hogy már egy fél nap eltelt.
- Hogy? - kérdezte leesett állal Emmett.
- Pontosan. Na de a lényeg, hogy itthon vagyunk. - mondta kedves mosollyal az arcán Carlisne.
- Na, és hol lesz a suli? - kérdezte Edward.
- Most ezt muszály volt? - nyafogott Emi.
- Most mi a bajod? - vágott vissza Ed.
- Az a bajom, hogy elrontottad a napomat.
- Mivel? - kérdezte csodálkozva Bella.
- Azzal, hogy felhozta az iskolát. - mondta nyugodt hangon Rose. - Utálja. Mintha egy óvodást hallanék minden nap.
-Részvétem. - mondtam, azzal megindultam a házunk felé. Gyönyörű volt. Minden modern, és fényűző. A bejárattal szemben egy lépcső vezetett lefelé a nappaliba, ahol 6 személy is elfért, ha nem számítjuk bele a puffot. A háta mögött volt egy kis étkező, és ezzel a kettővel szemben volt egy gyönyörű nagy TV, ami mellett sok hangszóró volt, ahonnan jobban jöttek a hangok, mint egy moziban. Ezek után a konyhát pillantottam meg, ami két részben volt. Az egyik részén 2 ívben volt elválasztva, aminek az egyik oldalán középen volt a mosogató, és mellette sok hely. A másik oldalon középen a tűzhely, mellette szintén sok hely. A másik elkülönített részen volt a legtöbb tárolóhely, és benne a mikro, és a hűtő. Teljesen elvoltam ragadtatva. Ezek után már csak a szobámra voltam kíváncsi - mármint az én és Jazz szobájára. Mikor felértem Jazz már az ajtóban állt, és mikor meglátott csa ennyit mondott mosolyogva:
- Hidd el, tetszeni fog.
Amikor beléptem, úgy éreztem, hogyha ember lennék, már ájultan feküdnék a kerek aljú ágyon, ami szépen a szoba közepére volt igazítva. Mögötte volt egy lépcső, ami - Oh, my God! - a gardrobhoz vezetett. Mikor felértem egy hatalmas szobát láttam, amiben csak szekrányek voltak, és az egész fából készült, de amiben az egész jó volt, az az, hogy nem voltak ajtók, így láttam, hogy mi hol van. Nagyon örültem neki, és ekkor hátulról átölelt Jazzy.


NAPPALI
KONYHA
JAZZ ÉS ALICE HÁLÓJA
GARDRÓB ( ezt sokkal nagyobban képzeljétek el, hisz ismerjük Alicet! XD )