1. fejezet - " De nehéz az iskola táska... "

Sziasztok, meghoztam a frisst. Remélem tetszeni fog, és sok komi= hamar friss. Jó olvasást! Puszi. Kittikef

1. fejezet - " De nehéz az iskola táska... "

Az este nagyon jól alakult, és mindenki örült az új környezetnek. Kivételesen még Rose sem volt rossz kedvű, sőt, örült. Általában eléggé keserű, mert amikor éppen kezdi megszeretni a helyét, utána megyünk is máshová. Hogy most miért nem volt ez, állítása szerint itt közel voltak jó boltok, de szerintem azért, mert volt egy jó előérzete. Na, de mindegy. Ezen gondolkodtam, amikor megint Emmett elkezdett nyávogni:
- De nem akarok menni!
- De akarsz, és nincs vita. - mondta keményen Carlisle.
- Ott annyira unalmas! - nyavalygott.
- Lehet hogy itt más lesz, ... - kezdte Esme, de nem fejezhette be, mert kiáltottam.
- Bella! - mondtam vékony hangon.
- Mi van? - nézett rám kellemetlenül.
- Te jó ég, Bella! - nézett rá Rose.
- Most meg mi a bajotok?
- A ruhád! -sikkantottam.
- A hajad! - mondta Rose.
- Azonnal vissza, és megcsinálunk! - mondtuk egyszerre, és elvonszoltuk Bellát. Még láttam, hogy segélyért kiabál vissza a tekintetével, de nem lehetett minket megállítani. Mikor bevittük a szobába rögtön leültettük az ágyra. Végig mértem. A haja fel volt kötve egy csattal, ami nem is lett volna rossz, de nem állt jól az arcához. Kibontottam, és milliméter pontosan elválasztottam a két vállára. A hátára nem hagytam, mert eltakarta volna a gyönyörű nyakát. Rose foglalkozott a ruhájával. Mivel egy egyszerű póló, és farmar volt rajta, szegénynek nehéz dolga volt.

10 perccel később:

Végülis segítettem neki, és sikerült kiválasztanunk egy citromsárga, ujjatlan felső, amihez találtunk egy fekete térdig érő szoknyát. Bellának egyik sem tetszett, de rákényszerítettük. A cipőt már maga választotta. Emiatt egy kicsit durcás voltam, de végülis jól választott. Egy citromsárga magassarkút. Éppen, hogy kész lettünk, mert lentről Esme kédves hangját hallottam meg.
- Örülök, hogy ennyire segítitek egymást, de mindjárt elkezdődik az iskola. Már indultunk volna, amikor egy látomás vette kezdetét. Láttam egy fiút, és egy lányt. Az egyiket kitrakták az utcára, a másikat pedig az árvaházba. Mind a kettő kisebb volt mint fél éves. Nem értettem, hogy hogyan láttam ezt, de gondoltam, egyszer egy ilyen életlen is megeshet, így amikor kérdezték, annyit mondtam, hogy nem fontos.

Az iskolában:

Éppen, hogy csöngetésre értünk be. Az első órán mögöttünk két lány ült. Nem tudtam a nevüket, de folyamatosan minket szidtak, mármint Roset, Bellát, és engem. Leginkább Bellát, hisz nekik Edward tetszett a legjobban.
- Úgyis elszedem tőle Edwardot, hisz annyira ronda az a kis fruska.
- Ahh, nekem inkább az a nagy darab kell. Ő annyira cukiii! - nyávogták mind a ketten. A hideg kirázott. Örültem, hogy az én Jazzimre nem vetettek szemet.
- Jajj, - mondta az első. - Ez a csajszi itt előttünk annyira izé, nem?
- Most mért? - kérdezte a második.
- Az a nagy haja takarja a kilátást, nem látok semmit. - nyafogott.
- Örüljél, legalább nem kell látnod azt a kopasz tanárt. - vigasztalta a másik.
- Á, igaz. Legalább nem Ediről vonja el a figyelmemet. - mondta, és egy kis szívecskét rajzolt a levegőbe, utána pedig Bella fejéhez úgy tette a kezét, mint aki fejbe akarná lőni, mahd elsütötte a "pisztolyt".
- Aha, majd ha elszeded, segíthetsz becserkészni a másikat. - nevette el magát gonoszan.
- Jajj, Lilla, nem gondolod, hogy ez nem természetes.
- Maya, már volt rá példa! - mondta harciasan Lilla.
- Hagyjátok őket békén. - mondtam hátrafordulva. - Hagyjátok békén a családomat, nem érdemlitek meg őket.
- Ha! - mondta harcra készen Maya. - Azt majd meglátjuk!
- Te, ezt szerintem nem kéne... -próbálta Lilla lecsillapítani.
- Szerintem se. - hallottam egy kemény férfi hangot a hátam mögül. A tanárúré volt. Nagyon dühösnek tűnt, és mondani is akart valamit, de végül megnyugodott, és csak annyit mondott, hogy: - több ilyen ne legyen, mert akkor baj lesz. Ja, és Maya, Bella, cseréljetek helyet.
- Miért épp én? - kérdezte Bella.
- Hm. Azért, mert te is csak Edwardot figyeled, és nem az órára. - mondta, és hirtelen sürgető lett a hangja. - Na, gyerünk, gyerünk, gyorsan, nem érünk rá egész nap. - mikor befejezte visszament a táblához, és addig semmit sem mondott, amíg helyet nem cserélt a két lány. Miután végre beszélni kezdett, odasúgtam Jazznek:
- te csináltad?
- Mit? - nézett rám értetlenül.
- Azt, hogy mindenki megnyugodott.
- Igen. - mosolygott felém, és én erre mégjobban megnyugodtam. Örültem, hogy van valaki, aki mindig mellettem áll, és soha nem hagy el.

Ebédszünetben:

-Ezt nem hiszem el! - dühöngött Bella. - Ez nem lehet igaz! Miért nekem kellett elülnöm onnan? Miért nem lehettél te, Alice? Végülis részben miattad történt ez az egész!
- Nehogy már minden az én hibám legyen! - védtem magam. - Ha te nem csak Edwarddal foglalkoztál volna, már nem ültél volna el!
- Ebben van valami. - mondta Rose.
- Hehh. - kacagta el alig hallhatóan magát Ed.
- Te meg kin röhögsz? - kérdezte Bells.
- Bárcsak hallanátok, hogy az a két liba miket gondol magában.
- Miért? Mire gondolnak? - kérdezte Emi.
- Arra, hogy hogyan tüntessék el mellőlünk, - itt magára és Emmettre mutatott. - a lányokat.
- Na azt leshetik, hogy mikor megyek én el mellőled. - mondta Rose, és oldalba bökte kedvesét. - Nem tudsz tőlem olyan könnyen megszabadulni!- nevetett.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? - kérdezte sejtelmesen Em.
- Ha akarod! - mondta Rosalie, és megcsókolta. Aranyosak voltak. Mindig, ha nem veszekedtek annyira édesek voltak. Emmett mindig valami szépet súgott a fülébe, mire Rose ezt egy csókkal, vagy egy szerelmes öleléssel viszonozta. Sajnos ez nálunk nem így ment, mert soha nem tudott ilyen helyeken lazítani. Bella és Edward, hát ők mindig, ha valami ilyesmit csináltak, akkor mindig elvonultak. Most viszont, Bella nyavalygott, mert azt hitte, mindenki jobban tetszikEdnek nála.
- De ugye nem fogsz hozzá menni, ha megkér rá?
- Ne aggódj már, nem fogok semmi hülyeséget csinálni.
- De, ő annyira helyes, én megérteném- kezdte Bella aggódóan, de nem hagták befejezni.
- Ne is gondolj ilyesmire. Én nem fogom hagyni, hogy valaki idegen befurakodjon a családunkba. - mondta Rose.
- Köszönöm, de nem tőled akarom ezt hallani. - mondta Bella, és Edwardra nézett.
- Ugyan Édes, tudod, hogy sohase hagynálak el, hisz nem vagyok olyan, mint például Emmett.
- Hé! - kiabált rá az előbb említett egyén.
- Ne aggódjatok, tudom, hogyha megígértetném vee, nem tudná megtartani, de én azért bízok benne.
- Öhh, köszi. - mondta Emmett bizonytalanul, mire mindenki elkezdett röhögni. A jókedvünkből Bella félelme állított meg. Jobban mondva Jasper figyelmeztetett minket, hogy valami baja van, mert érezte.
- Mi történt? - kérdeztem aggódóan.
- Ezt már tényleg nem hiszem el! - csapott a homlokára.
- Miért? Most mi van? - kérdeztem egy kis ingerültséggel a hangomban.
- Látjátok ott azt a fiút? - mutatott egy magas, barna hajú fiúra.
- Ő kicsoda? - kérdezte Emmett.
- Ő Bill. - mondta halkan. - Ismerem. Ő volt még régebben az egyik pasi, aki hajtott rám. Eleinte csak barátok voltunk, sőt a legjobbak, de aztán többet akart. Én mondtam, hogy nem ,és azt hittem, hogy megértette, de végül nem, és rámtámadt. Megvert, és 2 tejfogamat majdnem ki is verte. Nem értette meg, hogy nem akarom őt látni., végül a rendőrség vitte el, és pszichiáterhez kellett járnia. - Csak suttogta, é egy- két könnycsepp is a szemébe szökkent. Odamentem mellé, és elkezdtem a hátát simogatni.
- Shh, nyugodj meg! - erre egy kicsit lenyugodott, de nem tehette ezt sokáig, mert ekkor odajött Ő, aki miatt sírt Bella.
- Ó, rég láttalak. - mondta egy kis gúnnyal. - Hogy vagyunk? Ugye élsz még? Jó látni, mert nekem a szívem meg van halva, dehát téged miért is érdekelne más, nem igaz? Te egyedül érzed jól magad, nem? Hát remélem örülsz, hogy emiatt belülről megöltél! - mondta, és megfogta a kezét Bellának. - Húha, te aztán hideg vagy! No, sebaj. De most visszakapod azt amit én kaptam tőled. - mondta, és már meg akarta csókolni, de ezt Edward megállította.
- Hogy mered. - morogta Billre.
- Heh, ki vagy te? Talán nem tudja magát megvédeni a kis szerencsétlen szív lopó?
- Én a barátja vagyok. És semmi nem igaz abból, amit mondtál. Csakhogy tudd, Bella nem szeretett, és ha járt volna veled, csak te lettél volna a rossz helyzetben.
- Ez nem igaz, és én még mindig szeretem őt! Szóval, ő egy szívlopó! - mondta hisztérikusan.
- Tudod mit? - kezdte Emmett. - Ha nem akarsz balhét, akkor elhúzol.
- Nem érdekel a balhé, engem csak ő érdekel. - mutatott Bellsre.
- De szerintem tényleg jobb lenne, mert a bátyám nem igazán türelmes. - mondtam, de mint akinek nincs füle, kikerülte Ed vállát, és megint megpróbálta megcsókolni. Nem sikerült neki, de kivételesen nem Edward miatt, hanem valahonnan egy kő eltalálta oldalról, aminek hála Elvesztette az egyensúlyát, és összerogyott. Amikor kicsit összeszedte magát, elfutott.
- Na ezzel sincs mára több baj. - mondta valaki, és mikor felénéztem már ránk mosolygott. Közeledett felénk, és így kérdezte.
- Minden rendben? - közben Bella felé nézett.
- I-igen. - dadogta.
- Az jó. Andy vagyok. - mondta, és felénk nyújtotta a kezét.
- Üdv, én Alice vagyok, ő pedig a barátom Jasper. A bátyjáim Edward, és Emmett, a Nővérem Rose, és a húgom Bella. - hadartam.
- Gondolom nem igazi testvérek vagytok.
- Eltaláltad! Jasper, és Rose igazi testvérek, és Em, Ed, meg én is testvérek vagyunk, egyedül Bella az, aki nem testvérrel van. - mondtam, és végig mosolyogtam. Nagyon izgatott lettem, de Jasper hamar lenyugtatott.
- Értem. Örökbe vagytok fogadva, vagy csak úgy összeálltatok.
- Az első. - vágta rá Bella. - De hogy érted azrt, hogy összeállni?
- Ja, tudjátok, én is így vagyok testvér egy lánnyal, de nekünk nincsenek szüleink, se omstoha szüleink. Az árvaházban ismertük meg egymást, és amikor elmehettünk dolgozni, csak kettőnk fizetéséből jött össze egy albérlet, és a tandíj kettőnknek, így összeálltunk.
- Aha. És hol van a tesód? - kérdezte Rose.
- Ott áll. A neve Suzy.
- Nem Susan? - kérdezte Ed.
- Igen, mindig azt hiszik, de ez nem becézés. - mondta oktatóan Andy.
- Értem. Ha akartok, ma suli után át is jöhetnétek. - mondtam, még nagyobb izgatottsággal, mint addig.
- Persze,m ha nem zavarunk.
- Még megbeszéljük a szüleinkkel, de Alice, elkísérnél egy kis sétára, megszédültem. - mondta Rose, és már rángatott is elfelé.
- Persze. - mondtam, és engedtem, hogy elrángasson.

Kint az udvaron:

- Te megőrültél?- kérdezte, ordítva.
- Most miért? - néztem rá értetlenül.
- Tudod, mi vagyunk Cullenék, akik nem barátkoznak, mert így védik ki, hogy ne lepleződjenek le!
- De...
- Nincs semmi de! - mondta keményen, majd hozzátette. - Nem akarom hogy bajunk legyen.
- Én értem, de egy kevés kockázatot mindig kell vállalnunk. - odamentem hozzá, és átöleltem. - Ne aggódj, nem lesz semmi baj.
- Rendben, de csak most az egyszer.
- OK. - mondtam, és visszafutottam a jó hírrel, hogy igen, jöhetnek.