2. fejezet - Ez érdekes lett

Sziasztok! meghoztam a frisst, remnélem tetszeni fog. Szeretném, ha komiznátok, mert az sokat jelentene a számomra. Előre is köszönöm! Puszi: Kittikef

2. fejezet - Ez érdekes lett

- Na, na, na jöhettek! - mondtam mosolyogva, mint a vadalma.
- Öhm, sajnos mi nem érünk rá. - mondta Andy egy szomorú mosoly kíséretében.
- Miért? - néztem rá bociszemekkel.
- Mert dolgoznunk kell. - mondta, szomorúan.
- És mikor lenne nektek jó?
- Hát talán a hétvégén, de lehet, hogy Suzy túlórázni fog.
- Értem.
- Viszont, ha valamikor lesz egy kevés időnk, ígérem ti lesztek az első pontunk. - próbált vigasztalni, ami sikerült is.
- Mikor dolgoztok?- kérdeztem csillogó szemekkel.
- Hát, ő..... - úgy tűnt, nem értette, hogy mi van, de felfogta.- d.u. 2-től, este 7-ig.
- Szuper! - mondtam, és egyet tapsoltam. - Akkor meglátogatunk.
- Tényleg? - kérdezte, és mosolygott. - Az eszméletlen jó lenne.
- Akkor ezt megbeszéltük. - mondta Rose. - Ennek nagyon örülök is, és már várom, de becsöngettek.
- Tényleg? - kérdezte csodálkozva Bells. - Akkor azt hiszem én rohanok, mert ez a tanár gyűlöl. - azzal már ott sem volt sem Ő, sem Edward.
- Nekünk is mennünk kéne. - mondták a többiek, és Belláék után mentek.
- Azt hiszem én is búcsúzom. - szólalt meg Andy, és integetni kezdett. - Már várom a látogatást.
- Én is! - kiáltottam utána.

Iskola után, Andyék munkája felé, d.u. fél három:

A nap csodásan nem akart előbújni, úgyhogy szabadon járhattunk- keltünk. Mivel sok időnk volt, benézhettünk pár boltba is. Először egy plázába mentünk, ahol volt Gucci, így nekem és Rosenak az volt az első megálló - a többieknek pedig nem volt választásuk. Itt Rose talált magának egy fekete, sötétkék színű ruhát, amihez megtalálta a tökéletes fekete cipőt. Én pedig egy fantasztikus, barna táskát találtam, és hosszas keresgélés után megtaláltam a hozzá méltó, szintén barna cipőt. Ezek után a plázában még sokat megfordultunk, de mivel elkellett indulnunk, hogy emberi tempóban odaérjünk időben Suzyékhoz, elmentünk. Azért figyeltem, hogy annyi időnk maradjon, míg betérjünk egy-két boltba, ha úgy adódik. Pár perc múlva, egy kis utcába tévedtünk, ahol nem volt más, csak panelház - és a legtöbb 10 emeletnél is nagyobb volt.
- Ennyi, kész, tutira eltévedtünk. - mondta Emmett, annyira szomorúan, hogy lassan nekem is elment a kedvem az egésztől.
- Legalább tudtok fogadni Jasperrel. - vigasztalta Rose.
- Micsoda? Miben fogadtak? - kérdezte csodálkozva Edward. - És velem miért nem fogadtak? - tette hozzá, mostmár csalódottan.
- Oh, tényleg. - figyelt fel Jasper. - Nyertem. - itt egy kevés ördögi mosoly jelent meg.
- Na? miben is? - kérdeztem mostmár én is.
- Az volt a fogadás tétje, hogy ha valamelyikőnk kiborul az út alatt, az veszít.
- És mi volt a tét? - kérdezte félve Bella. Senkinek nem voltak jó élményei ezekkel a fogadásokkal.
- Nem mondhatok viccet egy hétig. - mondta, és legörbült a szája. Senki nem röhögött azon, ahogy kinézett. - A francba! - kiáltott fel.
- Most meg mi van? - kérdezte Rose értetlenül.
- A múltkor amikor megszívatott, most visszakapja. -mondta Jasper.
- Ja! Amikor buzi voltál, arra emlékszem! - csattant fel Rose.
- Kösz. - mondta gúnyosan az én kedvesem, majd folytatta. - Most neki kell balerinának öltöznie, és minden vicc nélkül egy előadást csinálnia. 3 nap a felkészülés. - mindenki elképzelte, és egy undorodó fejet vágott.
- Ha nevettetek volna az előbb, ez elkerülhető lett volna. - puffogott Emi.
- Min? - kérdezte Bell.
- Azon a vicces pofáján amit az előbb vágott. - mondta Ed.
- Tényleg! Te miért nem nevettél, ha tudtad? - kérdezte dühösen az áldozat.
- Mert láttam, hogy milyen ruhát akarsz felvenni, és elment még az "élet"kedvem is.
- Ha...ha....ha. Nagyon vicces... - mondta gúnyosan.
- De igaza van! - mondtam, majd hozzátettem. - Kivételesen.
- Te annyira kedves vagy, tudsz róla? - mondta nekem gúnyosan Edward.
- Tudom, és ezért is szeretsz! - nevettem.
- Te mit szólsz ehhez Rose? - kérdezte Em, de nem jött válasz. Minden szem Rose felé irányult, és csak azt vártuk, hogy mondjon bármit is. Ő csak azt mutatta, hogy hallgassunk, majd egy nőre irányított minket. A nőn látszott, hogy szegény, és öreg. Egy kisbabát tartott a kezében, alig pár hónaposat. Úgy tűnt, az unokája az, de ekkor elkiáltotta magát.
- Ó, te átkozott ördög gyermeke! Miért kellett a világra jönnöd, tán ártottunk neked valamit is? Te kis fattyú, most megfizetsz mindenért! - azzal odament az utca közepére. Mivel senkit sem érdekelt a vén nyanya, ezért csak tovább mentek, sőt, volt aki meg is lökte őt, agy majd kiesett a kezéből a szegény gyermek. Ezután azt hittem, hogy elviszi egy gonosz emberhez, hogy nevelje fel, aztán a cselédje lehet, mint a filmekben, de nem így lett. Legnagyobb meglepetésemre, az utca kellős közepén, - és egyben legforgalmasabb helyén is, - lerakta a kicsit. Míg lerakta, közben is csak ordítozott.
- Te istenverte, átkozott lény, most nem menekülhetsz sorsod elől! Nem engedem, hogy tönkretedd anyádat, s engem!
Miután a földhöz ért a pici feneke, ami egy kicsit lejjebb volt, mint a többi része, elengedte, és futott be a házba. A kislány feje, egy kicsit koppant a kövezett úton, ami miatt felsírt, de hiába sírt, senki nem figyelt rá. Volt aki átlépett fölötte, ezzel még nagyobb traumát okozva, voltak viszont gonoszabbak - vagy figyelmetlenebbek, - akik ráléptek. Egy nagy, vastag bakancs akart rálépni, de mire leért volna a lába, már nem volt ott. Csodálkozva néztem körbe, vajon merre lehet, de nem találtam a szememmel. Végül egy kis nyögás jött a hátam mögül, ami bizony a kisbaba volt. Rose karjaiban feküdt, mint egy kisangyal. Az én nővérkém pedig csak figyelte, ahogy kis szemeit meresztgeti rá. Jólesett neki, és ezen nem is csodálkoztam. Mindig is egy gyerek volt az álma, de ez a vámpírság miatt nem jöhetett létre. Egy kis álldogálás után, továbbálltunk, mert a zaj a picit, még mindig megrémítette. Amikor egy nyugodtabb helyen lettünk, lerakta Rose a picit. - Hogy miért, azt a mai napig nem tudta megmagyarázni. - De a kicsi, nem hozzá ment vissza, hanem elkezdett Belláék felé mászni. A pelus ami rajta volt, aranyosan lógott kis popsiján, és amikor ment, a kis húsos lábain, azt hittem elsírom magam a meghatódottságtól. Mindenki azt hitte, hogy Bella szandálja iatt megy oda, hogy játsszon vele, de Rose számára ekkor maga a pokol következett. Bella lábát, amennyira csak tudta átölelte, és egy szót kezdett mondani, összefolyva.
-Mamamamamamamamamamama. - néhány helyen megbicsaklott, de ezt kiegyensúlyozta édes kis vékony hangjával, és nagy szemeivel, ahogy fölfele nézett Bellára. Húgom fölemelte a karjaiba, mire a kislány a nyakát kezdte szorongatni.
- Úgy tűnik téged választott anyukájának. - mondta nyugodt hangon Edward. Ekkor egy picit megszorította a kicsi kezét, aki erre felsírt. Edward nagyon megijedt, és elkezdett sajnálkozni. - Én nem, én nem is szorítottam meg erősen, én csak egy picit meg akartam simogatni! - ijedtebb képet, nem túl sokszor vágott, mint akkor. Már majdnem leszidtam volna, amikor az egyik karján, ahol kicsit felgyűrődött a ruha ujja, lila volt.
- Várj csak! - mondtam, és odaigyekeztem Bella karjaihoz. Felemeltem a kicsi ruhájának az ujját, és egy nagy, kék és sötétlila folt tátongott. - Ezt nem csinálhattad. Biztos verték. - tettem hozzá szómorúan. - Muszály rajta segítenünk, és ha azt akarja, hogy te legyél az anyja, akkor te leszel a felelős érte. No meg persze Edward. - mondtam, és a megszólított felé fordítottam a fejem. Mind a ketten csak bólintottak. Utána Edward követelte, hogy átvehesse a kislányát. Nagyon édes volt, ahog ott játszott vele, és le nem tudta venni róla a szemét.
- Holnap elmegyünk, és adunk neked nevet, meg elintézzük, hogy a családhoz tartozz. - ekkor a levegőbe dobta, mire nagyot röhögött. Körbe néztem. Em röhögött, mert annyira aranyos volt a kicsike. Jaspernek egy kedves mosoly volt az arcán, és Rose pedig... Hát, ő csak nézte szomorúan. Amikor Jazz meglátott, odasúgta, hogy most nagyon csalódott, mert azt hitte, végre lesz egy gyereke. Én csak bólintottam, és visszasúgtam, hogy megtudom érteni. Még néztem egy kicsit Roset, és amikor már majdem visszafordultam egy könnycsepp jelent meg az arcán, ami lassan egy könnycsík lett. Amikor észrevette, hogy mit csinált, elsuhant. Én utána akartam menni, de Jasper megelőzött. Nagyon élt benne a testvéri szeretet.

Rose szemszögéből:

Csak arra tudtam gondolni, hogy miért. Erre az egy kérdésre kerestem a választ, miközben a könnyeim patagzottak. Nem értettem, hogy nekem miért nem lehet sohase szerencsém. Mindig Belláéknak volt. Amikor úgy gondoltam, hogy egyedül vagyok, kiadtam magamból, mert tudtam, ha nem, csak rosszabb lesz mindenki számára. Nagyot ordítottam, és elkezdtem hangosan sorolni a bánatomat.
- Eleinte mindeen annyira csodás volt, aztán megjelentél te ördög, te fajankó. - sírtam. - Mindent tönkretettél, ó, mondd meg miért kellett, hogy megismerjelek, te csaló, te galád. - ordítoztam a semmibe. Ekkor vettem észre, hogy egy erdőbe értem. Azt sem tudtam, merről jöttem, de nem érdekelt. - És miután bekövetkezett életem legszörnyűbb órái, még meg sem halhattam, mert jött Carlisle, és "megmentett". Nem kértem tőle, és ha megkérdezett volna, azt feleltem volna, hogy nem nem kell. Abnormális, ha valaki sokat él. Igen, minden bizonyára, de nem. Nem érdekelte a véleményem, csak belém mélyesztette a fogait, és újabb gyötrelmek sorozata kezdődött. Majd... - szipogtam. - majd azt hittem, már minden rendbe jött, de nem Jött a kis Bellácska, és elcsábította Edet. Amikor pedig ott hagyta, majdnem megölte agát, összeomlott. Gyűlölöm még most is amiatt, amit tettek egymással, és magukkal. - egy újabb ordíás. - Majd megint minden rendbe jött, de most jöttél te kicsi édeske. - Nem értettem miért mondtam édeskét, és amint ez elhagyta a számat, még jobban sírtam. - Neked se lettem elég jó! Miért nem vagyok senkinek se jó? Mindenki meglenne nélkülem. Emmet se hiányolna, hisz már volt rá példa, hogy megcsalt. Semmit sem értek. A többieknek meg mindegy. Alli tud egyedül is vásárolni, így is mindig kettéválunk a boltokban. Bellának és Edwardnak, már ugye jobb dolga van. - még mindig szipogtam. - Esmee és Carlisle pedig már eleget szenvedtek miattam a tanárokkal, akik folyamatosan behívták őket, mert hogy nem tudok viselkedni. - itt abbahagytam és csak sírtam. Leültem egy fára, és csak vártam, hogy megnyugodjak. Egy fél perccel később leült valaki mellém, és megfogta a vele ellentétes vállamat.
- És velem mi lenne? - hallottam meg Jazz hangját.
- Mindent hallottál? - néztem rá könnyes szemekkel, és elszégyelltem magam, hogy őt kihagytam.
- Igen. Nem értelek. Tudod jól, hogy Emmettnek, hiába csal meg, csak te élteted. Esme és Carlisle pedig szeretetből nem szólnak rád, mert fontos vagy nekik. Alli pedig nem is tudná nélküled elképzelni az életét, hisz akkor ki segít neki Bella rendberakásában, és a többiekében. - itt egy kicsit elgondolkodott. - Akkor Bellát már mondtam. - mormolta. -Ó, igen. Edwardnak pedig azért vagy szükséges, mert ha nem vagy vele, akkor belezúghat egy másik nőbe is, de te így szereted a családodat, ezért mindig fejbe kólintod, ha ezt csinálja. - itt már kezdtem megnyugodni, de nem csak a Jasper miatt keltett nyugalom hullámok miatt, hanem mert most vettem észre, hogy ha ez mind igaz, talán mégsem vagyok annyira haszontalan. De ekkor egy újabb kérdés ötlött a fejembe.
- És te? - kérdeztem hirtelen. Ő csak bambán nézett rám. - Neked miért vagyok fontos?
- Hülyéskedsz? - mosolyra húzta a száját. - Hiszen ikrek vagyunk.
- Na, de most komolyan, neked én miért kellek?
- Most mondtam el. Ha te nem lennél, a családunk szétszakadna, én pedig ez ellen nem tudok tenni.
- Köszönöm. - mosolyodtam el, és levette a vállamról a kezét.
- Amúgy meg ha annyira akarsz kisbabát, miért nem mész el az árvaházba. - azzal fölállt, és fölsegített.
- Még meggondolom, de nem csak nekem kell beleegyeznem. - mondtam, és Emmettre gondoltam.
- Ugyanmár, ő mindenben benne van. - legyintett. - Egy kisbaba, lehet, hogy őt is boldoggá tenné.
- Igazad lehet. - mondtam. - Köszönöm mégegyszer.
- Ne köszönd meg már ilyen sokszor, még a végén kényelmetlenül fogom érezni magam. - erre egy gonosz mosoly húzódott a számra, de mielőtt a szívatásba kezdhettem volna, az érzelmeivel leállított.- Ezt inkább ne. - mondta, és a karomnál fogva húzott, hogy menjünk. Én kikaptam a kezem, és magamtól mentem. Mosolyogtam, mint a vadkörte, mert végre rájöttem, hogy fontos vagyok. Mikor hazaértünk, levette rólam azt a hullámot, ami elnyelte a gonsozságoat, de nem szívta el mind, így eszembe jutott, és mielőtt a házba értünk volna, rázendítettem.
- Ja, és Jasper.
- Igen? - kérdezte csodálkozva.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm.... - és ezt így folytattam, mire ő próbálta visszajuttatni hozzám a nyugalmát, de elkésett. Ekkor megijedt. Úgy tűnt, tényleg kellemetlen volt ez számára, és inkább elnevettem magam rajta, mintsemhogy tovább szivassam. Bent meghallottam, ahogy a kicsi sír, és Edwardék veszekednek. Rögtön felmentem, mire egy borzalmas látvány tárult a szemem elé....