3. fejezet- A találkozás

Sziasztok, sajnálom, hogy már rég volt friss, de nem ülhettem gép elé. Remélem tetszeni fog, és megéri, hogy kifejezzétek, mit éreztek ezek után. ( Ja, és ilyenkor jön az a szöveg, hogy: "de ha rosszat mersz írni, neked annyi!!" XD Jó olvasást!

Alice szemszöge:

Hallottam, ahogy kinyílt az ajtó, és Rosék jöttek be. Mentem feléjük, amikor felfigyeltem egy szörnyű zajra fölülről, és láttam, hogy már a jövevények is arra mentek. Nekem sem kellett több, így követtem őket. Mikor felértem Rosenak ki volt kerekedve a szeme, és Jasper is csak csodálkozva figyelte az odabent történteket. Közéjük furakodtam, és ekkor vettem észre, hogy Bella és Edward veszekednek. Körülöttük fel volt forgatva a szoba, és ami lehetett, darabokra is tört. Nem is sejtettem, hogy min cirkuszolnak.
- Miért kell, hogy ekkora gyerek legyél? - kiáltotta Bella.
- Még hogy én? - védekezett Edward. - És te?
- Téged kértelek meg rá, hogy amíg egy picit elmegyek, addig te... - és itt leesett az állam. Nem gondoltam volna, hogy két felnőtt ember, ilyen miatt veszekedhetnek, méghozzá nem is kicsit.- kicseréled a pelenkáját.
- Hogyan? - kérdezte hitetlenkedve Rose. - Ti komolyan ilyen kis apróságon tudtok veszekedni?
- Miért, nem lehet? - vonta meg a vállát az apa.
- De... azért ez egy kicsit magas. Két felnőtt ember, akik bevállaltak egy gyereket, ilyen hülyeségen veszekednek. Nem hittem volna, hogy ti elyen helyzetbe valaha is kerültök.
- Igen, de soha nem csinálja meg azt amit kérek! - ordították szinte egyszerre. Olyan hangosak lettek, hogy mindenki megijedt, és ezt természetesen a kisbaba is hallotta, és felsírt. Ekkor valahonnan mögöttem feltűnt Emmett.
- Miért sír a kicsi? - kérdezte meglepetten.
- Azért mert Belláék megijesztették őt. - mondtam neki kicsit gúnyosan.
- Értem, és miért ijesztetették meg őt?
- Veszekedtek, és egyszer egyszerre felkiáltottak, aminek hallhatod az eredményét.
- Aha. De miért nem hagyja abba az a szegény kis teremtés? - kérdezte, mert a sírás tényleg nem maradt el. Ekkor odament a kiságyhoz, amit még útközben vettünk, és kivette belőle a kislányt, aki erre egy kicsit megszeppent, de utána tovább sírt. Em ekkor jó magasra dobta, majd elkapta. Amikor a kislány visszaért a karjaiba, még egy kevés időt sem várt, újra feldobta. Ekkor már hatalmas kacajok jöttek sírás helyett a szájából. Nagyon édesek voltak, mintha csak egymásnak lettek volna játék terén teremtve. A kislány mosolya mindenki arcára jókedvet csalt. Még néztük egy darabig, aztán Edward átvette a picit, és ahogy megígérte kicserélte a pelenkáját. Én jobbnak láttam, ha elmegyek, így kiverekedtem magam a tömegen, és a szobám felé vettem az irányt.

Másnap a suliban:

Az órák jól teltek. Kivétel a matek, mert ott megint hallhattuk ahogy Maya a terveit szövögeti Bella ellen. Szegény lány pedig még csak megse védhette magát, hisz azon a napon nem volt ott. Edwarddal elmentek elintézni a gyerek papírjait, és nevét. Egész nap azon gondolkodtam, hogy mit fognak adni, hisz amikor elindultak, még nem is tudták. Nagyon elgondolkodhattam, mert Jasper ébresztett fel a gondolkodásomból.
- Hé, még ezen a világon vagy? - kérdezte mosolyogva.
- Mi? MIért? Mi történt? - Közben egy kicsit lóbáltam a fejemet, hogy tudjak koncentrálni.
- Semmi, csak ebédszünet van. Mennünk kéne, a többiek már várnak.
- De nincs kedvem. - pufogtam.
- A családnak elég 2 gyerek is, nem kell még egy. A másik pedig azt hittem, tudni akarod, hogy mi a poronty neve.
- Honnan tudod? - kérdeztem, és nagyon gyorsan felálltam.
- Háááát..... - gondolkodott.
- Mondjad már meg! - kiabáltam vele.
- Jó, jó, jó. itt vannak Belláék, de siess, mert hamarosan mennek haza. - azzal már ment is ki a teremből. Amint eljutott az agyamig amit mondott, rohantam utána - persze csak emberi tempóban.
- Sziasztok! - köszöntek Edwadék.
- Mondjátok már meg! - ugrottam eléjük.
- Mégis mit? - kérdezte Bells.
- Hát a nevét, mi mást! - mondtam kicsit fenyegetően.
- Ja, hogy azt! - mondta, Ed. - Renesme.
- Hogy mi? - kérdezte Emi.
- Renesme. - ismételte meg Bella, kicsit hangosabban.
- Hogyhogy? - kérdeztem. - Miért ez lett a neve?
- Amikor megkérdezték, ez a név ugrott be legelőször. - mondta a hugicám.
- Na, az jó. És az újdonsült apa, ehhez mit szólt? - kérdezte Rose, és egy mosolyt próbált az arcára erőltetni. Nem bírtam nézni, hogy még mindig fáj neki, így inkább a szülők felé tettem a nézetem.
- Neki bármi tetszett, ha nekem is. Pedig még le is teszteltem. Olyan neveket kezdtem sorolni, mint például: Keresztély, Keve, meg ilyenek, de egyikre sem mozdult meg még egy picit sem. Idegesítő volt. - nyafogott Bella.
- Jó, de ez hogy ugrott be?
- Igazából, nem is tudom a szüleimre gondoltam, hogy ők milyen nevet adnának, aztán valahogy elkezdtem mondani magamban összekombinálva őket, és amikor megkérdezte a nő, - mert nő volt, - akkor minden gondolkodás nélkül kimondtam.
- Na, ez is egy érdekes történet. - mondta Jasper. Mindenki nagyon örült, és még beszélgettünk volna sokáig, de megjelent előttünk Suzy.
- Sziasztok! Remélem örültök, most nagyon le van törve a bátyám, mert nem jötettek el, pedig nagyon beleélte magát.- mondta dühösen, majd meglágyult. - De persze én nem haragszom, és miatta sem, mert mindenen kikészül. Pár nap, és jobban lesz.
- Tényleg! - mondtam. - Nagyon sajnáljuk, de örülök, hogy nem haragszotok.
- Ugyan. Amúgy, én még nem ismerek mindenkit. Suzy a nevem. - mosolygott.
- Én Alice vagyok, ők itt a testvéreim Emi, és Ed, Ők ikrek Rose, és Jazzy, ő pedig Bella. - hadartam.
- Értem. - mondta mosolyogva. Ekkor vettem észre, hogy milyen szépen van összeállítva a ruhatára.
- Ruhatanácsadóhoz jársz? - kérdeztem, mire ő bambán nézett.
- Miért? - kérdezte.
- Mert túlságosan jól van összeállítva a ruhatárad.
- Ja, nem. Ezt én állítottam össze, de ha mondjuk olyan ruháim lennének mint neked, jobban elereszthetném a fantáziámat. - mondta szomorúan.
- Szeretsz vásárolni? - kérdeztem felcsillanó szemekkel.
- Ki nem? - kérdezte, mintha most mondtam volna a legnagyobb marhaságot.
- Sajnos, a családomból nagyon sokan.
- Hé! - szólt közbe Rose. - Én szeretek!
- Azt mondtam, hogy sokan. - válaszoltam vissza. - És akkor mikor értek rá legközelebb?
- Ma este. - mondta, majd folytatta. - És emiatt is jöttem. Van egy olyan ötletem, hogy este elmehetnénk vacsorázni.
- Ok. - mondtam, és rögtön felcsillant a szemem.
- Jáj! - mondta boldogan. - Már alig várom! - azzal már ott sem volt. Nagyon boldog voltam, és már fordultam is a többiek felé, hogy meglássam a reakciókat. Edward semleges volt, Bella értetlenül nézett rám, Emmett ugrándozott, és nagyon izgatott, Rose pedig próbálta lenyugtatni, de nem sikerült, így végül egy jó nagy tockost nyomott rá. Jasper pedig egyszerűen csak átölelt, és a fülembe súgta:
- Ez mind szép és jó, de mikor is kellene találkoznunk? - ekkor leesett, kitéptem magam Jazz karjaiból, és mentem Suzy után. Nem kellett sok, és meg is találtam. Andyvel készültek elmenni - gondolom munkába, - de mikor utánuk kiáltottam megálltak. Suzy mosolyogva megvárta míg odaérek, de Andy inkább elment, úgy, hogy vissza sem nézett.
- Mi a baj?
- Semmi. - felmutattam az ujjamat, hogy adjon egy percet, hogy "kilihegjem" magam.- Elfelejtetted megemlíteni, hogy mégis mikortól értek rá?
- Ja, tényleg! - csapott a homlokára. - Mondjuk este 6-tól ráértek?
- Persze,és hol találkozzunk?
- Hát... Nektek hol lenne a legideálisabb?
- Hol akartok vacsorázni?
- Öhm... Tudom, ti nem ilyen helyekre szoktatok járni, de mondjuk mehetnénk a Rákba.
- persze, nem gond, dehát az Forks egyik legmenőbb étterme.
- Akkor ott találkozunk, szia!
- Hali!


Este, a találka előtt:

Nagyon izgultam. Nagyon vártam, hogy elinduljunk, és jobban megismerjem Suzy-t és Andy-t. Egy gond volt az egésszel. A fiúk kiharcolták maguknak, hogy összeállíthassák a ruháikat. Botrányos volt, úgyhogy sokat kellett dolgozzak, mire a tökéletes öltözéküket összeállottam. Bár vámpírok voltunk, majdnem elkéstünk, de szerencsére ismertem egy rövidebb utat. Mikor odaértünk, még nem voltak ott Andyék, így elfoglaltuk a lefoglalt helyünket. Az étterem csodás volt. Minden tiszta, és rendezett. Igaz nem volt túl sok lámpa, de ami volt, az is eleget adott, mellette úgyis még ott voltak az asztalon a gyertyák. Alighogy hogy leültünk, rögtön ott volt az egyik pincér, és adta az étlapokat. Már maga a külseje is fantasztikus volt, a fedele bíbor színű volt, ugyanolyan, mint az abroszok, és rajta az étlap felirat, egy fekete csíkban, arany betűkkel lett leírva. Amikor belenéztem, majdnem leesett a szám, de nem csak nekem. Ránéztem Edwardra, akinek a szeme majd kiugrott a helyéről. Az ételek neveit is már nehéz volt kiolvasni, és melletük a képek, hát azok sem maradtak volna alúl, ha nem undorodtam volna a földíztől. Mondtuk, a pincérnek, hogy ne várjon, mert még meg is várjuk a többieket, mire ő csak biccentett, és elment. Odafordultam Bellához, és elkezdtünk beszélgetni.
- Hát nem csodás ez az étterem? - kérdeztem, és közben végig ott volt rajtam a mosoly.
- De, és én szeretem is ezt a helyet. - mondta, és körbenézett.
- Mikor voltatok itt?
- Még nagyon régen, csak átutazóban voltunk, és már rég jöttünk, ezért már farkaséhesek voltunk. Eleinte azt is néztük, hogy milyen drága egy étterem, aztán amikor rég nem volt egy sem, apám kijelentette, hogy a következő akármilyen drága is, bemegyünk. - imitálta az apja hangját közben, amitől elnevettem magam, a többiek pedig vagy elmosolyodtak, vagy egy kicsit felkuncogtak. - Úgyhogy, ez volt az első, ami az utunkba jött, így itt kötöttünk ki. Nem hinném, hogy mondanom kell, de rettentően dühös volt Charlie, mikor meglátta az árakat.
- Miért volt dühös? - kérdeztem értetlenkedve.
- Azért, mert megígért, hogy akármilyen drága is egy hely, ott eszünk. Nos, az volt a legdrágább hely addigi utunk során, és nem messze, ha még nem ment tönkre, ott volt egy másik kis étterem, ami 4-ed annyiba került. Végül mikor megebédeltünk, nem volt haragos.
- Ez nagyon jó történet. - mondtam.
- Az, de itt vannak. - mondta Jazzy, és Suzyék felé intett.
- Sziasztok! köszönt Suzy, és Andy is így tett.
- Sziasztok! - válaszoltuk illendően, de Em, itt is másképp és nagyobb hangerővel köszönt, mint mindig,. - Helló! mondta.
Suzyék hamar leültek, majd amint kiválasztotta mindenki, hogy mit akar "enni", hívtuk a pincért, aki gyorsan írogatta, hogy kinek mi kell. Mikor megkaptuk az ételeket, tőlünk mindenki úgy tett mint akinek ízlene, pedig rosszabb volt mint a föld. Emmett, és Jasper egy idő után versenyezni kezdett, ami szerencsére nem volt annyira feltűnő. Később becsatlakoztatták Andyt is. Szegény srácot sajnáltam, mert éppen a "kieszikgyorsabban" című versenyt indítottak. Végül is Emmett nyert, de csak egy gondolattal. A vacsorát mi fizettük ki, hiába kérték, hogy ne, vagy legalább a sajátjukat, nem engedtük. Miután ott hagytuk a pénzt, még beszélgettünk.
- Tényleg, a hátvégén is ráérünk, nem akartok lemenni egy strandra? Vagy egyet kirándulni a hegyekben?
- De, az nagyon jó lenne! - mondtam, és olyannyira örültem, hogy egy kicsit ugráltam is. Ekkor hátulról két kéz fogott le. Jasper volt az.
- Kicsit nyugodj le.
- Bocsi. - mondtam, és már csak álltam, mit egy cövek. Hamar megbeszéltük a hétvégét, és mentünk haza. Amikor hazaértünk, se szó, se beszéd, felmentem a szobánkba, és befeküdtem az ágyra. Éreztem, hogya többiek csodálkozva néznek rám, de nem érdekel, szörnyen meg voltam bántva, és csak magányra vágytam. Lentről hallottam, ahogy még beszélgetnek:
- Mi történt? - hallottam Rose hangját, enyhe aggodalommal.
- Te csináltál valamit? - kérdezte Bella valószínűleg Jasperhez, mert ő válaszolt.
- Nem tudom. Mindjárt jövök megnézem. - mondta, és hallottam, ahogy suhan felfelé. Akkor már csak az kellett. Nem akartam senkivel sem beszélni, főleg nem vele. Ekkor belépett az ajtón, amit utána gondosan be is csukott kulccsal. Odajött az ágyhoz, ahol én háttal feküdtem neki. Megfogta a vállam, és elkezdte simogatni.
- Mi a baj? - kérdezte, gyönyörű, selymes hangon. Itt már nem tudtam visszatartani, srni kezdtem.
- htehk...- motyogtam.
- Nem értelek. Mondd már, hogy mi a bajod. - eddigre már feszült volt.
- TE, TE IDIÓTA! - üvöltöttem rá. Ő csak bambán nézett. Nem értett semmit.
- Most miért?
- Az, hogy egész vacsora alatt meg sem szólalsz, ok, nem érdekel. Az, hogy te elkezdesz vendégek előtt versenyezni, azt is lenyelem. Viszont amit utána csináltál, az már sok volt Jasper, utállak. - üvöltöttem sírva, és lelöktem. Leesett a földre, én pedig egy kicsit előre dőltem, így néhány könnycsepp ráesett. Amint visszanyertem egyensúlyomat, visszafordultam, és elfeküdtem újra. Rázkódni kezdtem a sírástól. Újra odament hozzám. Közben hallottam, hogy ettől az ordítozástól Nessi sírni kezdett. Sajnáltam, de abban a pillanatban, nem én voltam, én magam.
- Én sajnálom akármit is csináltam, csak mondd el, hogy mit, és nem csinálom újra.
- Amit csináltál azt jelzi, hogy nem szeretsz, mert többnyire olyan vagyok. - mondtam remegő hangon. Ezek után...

Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de azért remélem tetszeni fog, és komiztok!